Pesti Srácok

Két hét múlva búcsúztatják Lorán Lenkét

Szeptember 20-án, szerdán búcsúztatják Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznőt, érdemes és kiváló művészt, aki életének 91. évében múlt vasárnap hunyt el. A család tegnap arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a nyilvános megemlékező szertartás 16 órakor kezdődik a budapesti Szent István-bazilikában. A kegyeletet a szertartás előtt, 15 órától lehet majd leróni.

MTI

A temetés - az elhunyt színésznő végakaratának megfelelően - később, szűk családi körben lesz. Lorán Lenke 1927-ben született Győrben. A balettiskola után Makay Margit stúdióját végezte el. Tizenhat évesen, 1943-ban szerződött először színházhoz: a Fővárosi Operettszínház tagja lett.

PestiSracok facebook image

1945 és 1966 között fellépett a Művész Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában, a Petőfi Színházban. 1966-tól lett a Vidám Színpad tagja, 1998-tól Mikroszkóp Színpadhoz kötötte a szerződése.

Munkásságáért 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2007-ben a Táncsics Alapítvány életműdíját. 2010-ben lett érdemes művész, ugyanebben az évben Marton Frigyes-díjjal jutalmazták, 2015-ben kiváló művésszé választották. 2005-ben az Új Színház örökös tagjainak sorába fogadta, a Halhatatlanok Társulatának szintén örökös tagja.

fotó:MTVA

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.