Pesti Srácok

A Fluxus mozgalom alkotóinak kiállítása a Ludwigban

Fluxus és barátai címmel látható kiállítás csütörtöktől a budapesti Ludwig Múzeumban, ahol a Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítvány és Gyűjtemény műtárgyaiból mutatnak be válogatást.

MTI

A Fluxus nemzetközi művészcsoport az 1960-as évek elején jött létre George Maciunas litván művész vezetésével. A 20. század egyik legelementárisabb, merev definíciókkal nem leírható mozgalma a dada, a szürrealizmus, az akcióművészet és az 1960-as évek mulandó anyagokat felhasználó törekvéseinek folytatásaként egyaránt értelmezhető.

PestiSracok facebook image

Fabényi Júlia, a múzeum igazgatója a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán elmondta: a most nyíló tárlat a magyarországi székhelyű Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítvány egyedülálló magángyűjteményének alkotásait vonultatja fel. A tárlaton olyan nagy nevekkel találkozhatnak az érdeklődők, akik az 1960-as évektől befolyásolták a mindenkori ellenállásnak, forradalomnak, a művészeti ellenállásnak és a társadalmi uralomnak a létét, mozgását. A tárlat több mint 600 műve öt különféle fejezeten keresztül szemlélteti a Fluxus mozgalomhoz köthető happeningeket, irodalmi alkotásokat és művészkönyveket, az eat art-ot, a zenei, valamint politikai aspektusokat is.

Lisa Simon, a kiállítás kurátora hangsúlyozta: a Fluxus nem egy egységes mozgalom, határait bizonytalan meghúzni, a kiállító művészek közül nem mindenki tartozik egyértelműen hozzájuk. Az első teremben az irányzat olyan előfutárait vonultatják fel, mint a dadaizmus és a szürrealizmus. Itt láthatók többek között Marcel Duchamp, John Cage és Magritte alkotásai. John Cage műveiben nagy szerepe van az esetlegességnek és a véletlenszerűségnek - mondta a kurátor, rámutatva arra, hogy a fluxus egyik fő lényege, hogy érezzük jól magunkat és ne vegyünk mindent túl komolyan. A mozgalomban nagy szerepet játszott az együttalkotás, amikor a művészek közösen hoztak létre valamit és közben jól érezték magukat - tette hozzá.

A zenei szekcióban a kurátor felhívta a figyelmet George Brecht Csend című művére és Joe Jones napelemmel működő installációjára, de kiemelte Ay-O japán művész Triptichon című művét is, amely többek között megsütött hegedűből és rádióból áll össze. A következő teremben különféle játékokat vonultatnak fel, majd az irodalommal kapcsolatos vonatkozások következnek: az egyik falon Dieter Roth könyvgyűjteménye, szemben az alkotó barátainak művészi könyvei láthatók, de több művész vallomása is olvasható a mozgalom atyjáról, George Maciunas-ról is - hívta fel a figyelmet Lisa Simon.

A politikai vonatkozású munkák közül a kurátor kiemelte Richard Hamilton fotóját, amely a tévé képernyőjéről készült az 1970-es években zajló ohiói lövöldözésről, amikor a Kenti Állami Egyetemen a vietnami háború és a kambodzsai invázió elleni diáktüntetés során a Nemzeti Gárda a tömegbe lőtt.

A következő terem a happeningeket mutatja be, itt látható többek között Wolfgang Hainke cseresznye fadoboza 43 darab különféle grafikával, vagy azok a különféle művészek által készített nyomatok, amelyeket filmekből kiragadott képkockákat változtatva készítettek el, de bemutatják Allan Kaprow híres gumi tornyát is.

A kikapcsolódáshoz köthető alkotások közül a kurátor felhívta a figyelmet a csokoládéból készült tárgyakra, Richard Hamilton elektromos fogkeféjére, Daniel Spoerri Gudmundur Gudmundsson dit Ferro által fogyasztott ételek című munkájára, Dieter Roth Bár című nagyméretű installációjára és Robert Wats viasztojásaira. Az utolsó teremben Robert Filliou francia művész munkáin keresztül szemléltetik a mozgalom különféle ágazatait.

A Ludwig Múzeum kiállításával párhuzamosan a Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtárban Lámpa! - Egy design ikon a kortárs művészet fényében címmel a Walter Schnepel által alapított Tecnolumen-gyár lámpagyűjteményének bemutatója látogatható szeptember 27-től.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.