Pesti Srácok

Az Egyesült Államok felszámolja a múltja egy részét

Eltávolítják a konföderációs seregek vezetőit ábrázoló két festett üvegablakot a Washingtoni Nemzeti Katedrálisból - jelentették be szerdán a székesegyház illetékesei, mindössze néhány héttel azután, hogy a virginiai Charlottesville-ben véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés.

MTI

Az 1953-ban beépített ablakokon Lee, valamint az amerikai polgárháború másik kiemelkedő déli hadvezére, Thomas "Stonewall" Jackson látható. A mások mellett Mariann Budde, Washington episzkopális püspöke és Randolph Hollerith, a székesegyház főesperese által is aláírt nyílt levél szerint a döntést két évig tartó vita előzte meg. Az indoklás szerint azért döntöttek végül úgy, hogy eltávolítják a gótikus templom szóban forgó üvegablakait, mert azok "többek puszta történelmi emlékeztetőknél".

"Isten néhány gyermeke számára ezek akadályozzák az imát egy szent helyen, néhányuk számára ezek és az egyéb konföderációs emlékművek lámpaoszlopokként magasodnak a faji elnyomáshoz visszavezető úton" - olvasható a levélben. Egyelőre nem tudni, hogy mi kerül az ablakok helyére, annyi biztos, hogy miután eltávolították őket, raktárba kerülnek. A bejelentést megelőzően, augusztus közepén véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés a virginiai Charlottesville-ben.

PestiSracok facebook image

A zavargásokban egy fiatal nő is életét vesztette, amikor a tüntetésre - Ohióból - érkező egyik neonáci szándékosan az ellentüntetők közé hajtott autójával. Donald Trump amerikai elnök később elítélte a konföderációs emlékművek és szobrok eltávolítását az Egyesült Államok különböző városaiban, mondván, hogy a gyakorlat "szétszakítja" az Egyesült Államok kultúráját és történelmét.

Kép: NPR

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.