Pesti Srácok

Cserhalmi György és Tordai Teri is fellép a Bethlen Téri Színházban

Cserhalmi György, Tordai Teri, Márton András és Székely B. Miklós is fellép a Bethlen Téri Színház idei évadában, amelyet ebben az évben is a fiatal alkotók, valamint a táncos és családi programok határoznak meg a premierek mellett.

MTI

A hatodik évadát kezdő befogadó színház tavasszal harmadik alkalommal hirdette meg a Manna Egyesülettel a Találkozások című, fiatal alkotókat segítő pályázatát, amelynek keretében idén Vadász Krisztina és Dékány Barnabás rendez egy-egy darabot a belvárosi játszóhelyen - mondta el Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház művészeti igazgatója az évadot nyitó szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Gáspár Anna, a Manna Kulturális Egyesület vezetője hozzátette, hogy Vadász Krisztina 2018 elején rendezi a Viszontlátásra című előadást Ténai Petra és Márton András szereplésével. A darab Davit Mamet angol szerző két művének egybeolvasztásából született, és egy apa, valamint sok éve nem látott lánya találkozásának történetét meséli el - mondta el a fiatal rendező.

Dékány Barnabás Egy szerelem története című előadásának bemutatója tavasszal lesz. A Dino Buzzati azonos című regényéből készülő darab egy 17 éves prostituált és egy milánói díszlettervező találkozását és viharos viszonyáról szól Osváth Judit és Cserhalmi György főszereplésével. A Találkozások tehetséggondozó programhoz kivételesen egy újszerű produkciói is kapcsolódik: Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna versszínházi produkcióját a tervek szerint a költészet napján láthatja majd a közönség. Továbbra is havi rendszerességgel mutatja be darabjait a színház prózai rezidense a Spirita Társulat, amelynek vezetője, Egressy G. Tamás elmondta, hogy a 2017/18-as évadban három új darabbal is készülnek. Októberben mutatják be a Steve Jobs életéből készült iJobs című darabot, február 14-én a Szentivánéji álom premierjére kerül sor, tavasszal pedig a Jazzkéz & Whisky című előadás premierjét tartják.

A Budaörsi Latinovits Színház a Godot-ra várva előadását hozza el, amely szeptembertől lesz látható Székely B. Miklós, Tóth József, Bohoczki Sára, Böröndi Bence és Illyés Róbert előadásában, Kovács Kristóf rendezésében. Az Aradi Kamaraszínház ősszel a Sex, drugs, gods & rock 'n' roll című produkciót mutatja be a Bethlen téren, az évad második felében pedig a Rudolf Hess Tízparancsolata című darabot lehet látni a társulat előadásában. Szögi Csaba arról is beszélt, hogy a színház idén is helyet ad a Közép-Európa Táncszínház (KET) rendezésében novemberben a Sissi Őszi Tánchétnek, valamint a májusi Nemzetközi Monotánc Fesztiválnak, az idei Vendégváró fesztivál meghívottja pedig a nagyváradi Szigligeti Színház lesz.

PestiSracok facebook image

Vasárnap délelőttönként újra a családokra fókuszál a teátrum, így ebben az időszakban vidéki bábtársulatok produkcióit, improvizációs folklórszínházat és tánccirkuszt is láthat a közönség, a 12 év feletti iskolásoknak szóló drámapedagógiai foglalkozások programjaiban pedig az autizmus témáját feldolgozó Mary és Max című darabot, valamint a migráció problémájával foglalkozó Egy fiú Boszniában című előadást láthatják a diákok. A művészeti igazgató elmondta, hogy a színház épülete a nyár folyamán műszaki felújításon is átesett, amelynek keretében korszerűsítették a fűtést és a légkondicionáló rendszert, valamint egy levegőcserélő rendszert is beépítettek. Kitért arra is, hogy szeptembertől megnyílik a színház főbejárata előtti placcon a Bethlen Terasz, ahol egy csésze kávé vagy reggeli mellett a teátrum dolgozói várják a közönséget beszélgetésre, könyv- és bakelitlemez-cserére is.

Kép: Sikeradó

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.