„Egy másik teremtésre volna szükség” - Interjú Kesselyák Gergely karmesterrel, a Virtuózok zsűritagjával

A Liszt Ferenc-díjas és Érdemes művész Kesselyák Gergely karmester, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója markáns véleménnyel rendelkezik a kortárs komolyzenéről. Erről, a Virtuózokról és a Kodály-évről is faggattuk őt.

AYHAN GÖKHAN - 061.hu

Nehezen sikerült megfelelő időpontot találnunk ehhez a beszélgetéshez. Szakmai szempontból ilyen izgalmasra sikeredett az idei nyár?
Az egyéni elfoglaltságaim tették ki a nyaram nagy részét. Hosszú idő után néhány éve valósult meg az a régóta dédelgetett álmom, hogy kertes házam legyen, valamint tíz év szegedi szabadtéri játékok után végre több szabadidőm maradt a nyár beköszöntével. Azonban a mostani nyár is kínált feladatot, méghozzá egy számomra nagyon megtisztelő felkérésnek tehettem eleget: Puccini szülővárosában, Luccában a zeneszerző egyik bámulatos darabját elemeztem karmesteri szemmel, felhíva a figyelmet annak jelentőségére és technikai bravúrjaira.

Több interjújában a kortárs komolyzene védelmére kelt, azonban hangsúlyozta, hogy a kortárs zenében is a harmóniát részesíti előnyben. A huszadik század keltette zajok és tragédiák után a harmóniára törekvő zene nem csúszik át a giccsbe?
Könnyen bajba kerül az ember, ha a giccs fogalmának meghatározására vállalkozik. Azért tennék egy kísérletet: az én szememben az számít giccsnek, ami másnak kíván látszani, mint ami. Ha tehát manapság egy zeneszerző Mozarthoz hasonló műveket írna, azt mindenki, még a laikus zenehallgató is hamisnak érezné. Régóta hangoztatott szólam, hogy a hangok mindegyike foglalt. Ezzel azonban nem értek egyet. A zeneszerző a zenét nyelvnek tekinti, ezen a nyelven pedig olyankor illik megszólalnia, amikor közölnivalója van. Fontos, hogy a zeneszerző ne a romantika korában gyökeret vert egóból induljon ki, mely alapján a teljesen új dolgok megvalósítása lebeg a szeme előtt, hanem szerencsésebb, ha azt veszi figyelembe, hogy művészként spirituális értelemben az a hivatása, hogy üzenetet közvetítsen az emberek felé. Abban az esetben, ha minden zeneszerző a mondanivalóhoz nyúlna vissza, egy pillanatig sem merülne fel a hangok foglaltságának problematikája. Ugyanolyan könnyű a kortárs zeneszerzők munkája, mint amennyire nehéz is. Azzal a filozófiával nem azonosulok, hogy a zenének a saját korát szükséges tükröznie, sokkal inkább az kell feladata legyen, hogy mindenki számára kiutat mutasson.

Mahler-zenéje is az összeomlás előtti pillanat zenéje volt, hallhatóan egy korszakváltás előidézőjeként „rezgett.”
Igen, ő nosztalgikusan, a múltban kereste a szépet, Mozart viszont az égbolton nyitott egy rést, és onnan egy korábban nem létező fény érkezett. A mai kor emberébe olyan cinizmust vertek, ami eredendően elutasítja a szépet. Egy naplementét könnyen a giccs kategóriájába száműzünk, pedig nem az. Minél több időt szentel valaki a zenének és ássa bele magát a zene kevesek előtt megnyíló és sok izgalmat tartogató mélyrétegeibe, annál inkább kívánja az új, különlegesebb hangzásokat. Jobban észreveszi abban a zenében a szépet, amit mások érthetetlennek könyvelnek el. Az olyan zsenik, mint Mozart vagy Verdi úgy tudtak szakmai füllel hallani, hogy közben a közönség fülével is „gondolkodtak”. Egy része a kortárs zeneszerzőknek elzárja a zenét a közönségtől, és azt látjuk, hogy a szakma egymás kívánalmainak akar megfelelni. Egy hasonlattal élnék. Adott egy minden csúcstechnológiával felszerelt forma 1-es autó. Valószínű, hogy mezei vezetőként nehezemre esne irányítanom, míg az autóversenyző játszi könnyedséggel elboldogul vele. Bajban lennénk, ha az emberek Forma 1-es versenyautóval kényszerülnének munkába járni.

A laikusok atonális zenével szembeni ellenérzése lényegében nem abból a problémából táplálkozik, hogy a befogadó egyszerűen nem rendelkezik a megértéshez szükséges zenei műveltséggel? Az iskolai zeneoktatásban Schönberg, Berg, Stravinsky és Bartók nevével ki is merül a modern zene fogalma.
Vegyük figyelembe, hogy a felhangrendszer mindenhol ugyanaz. A tudomány segítségével bebizonyosodott, hogy mi, emberek is rezgésekből állunk. Mindebből következik a tonalitás. A tonalitás az univerzum nyelve, amit a minket alkotó sejtek szintén beszélnek. Akár tetszik, akár nem: az atonalitás nem a mi nyelvünk. Ugyan ránk erőltethető, azonban az már nem mi vagyunk. A negatív életérzés, az idegen környezet kifejezésére alkalmas atonális zene mindenre kiterjesztett egyeduralma ellen az én habitusom teljes egészében tiltakozik. Ahhoz, hogy magunkénak érezhessük, nem túlzás, egy másik teremtésre volna szükség.

Bízhatunk-e a közönség esztétikai értékelésében, hallásában? Nem egy olyan példát ismer a zenetörténet, amikor egy mára kihagyhatatlan darab megbukott, mert a közönség nem találta arra érdemesnek, hogy újból előadják.
Eredendően lehetne hagyatkoznunk a közönség ízlésére. Azért csak lehetne, mert a mindenkivel veleszületett jó ízlést az évtizedek során a civilizáción keresztül lerakódó számtalan hatás fokozatosan eltompítja, torz állapotot idéz elő. A közönségnek idomos volna visszamennie az ilyen-olyan hatások rátelepedése előtti, kedvező állapotba, és a saját ízlésére hagyatkozva dönteni arról, hogy mi a jó és mi a rossz.

A Virtuózok a könnyűzenei műsorok mintájára készült produkció. Egyetért azokkal, akik a sztárcsinálást fedezik fel nyomokban a műsorban?
Teljes mértékig elutasítom ezt az állítást. Amiatt is, mert akiknek adok a véleményére, és akik eleve rossz szemmel néznek a sztárcsinálás műfajára, pozitívan nyilatkoztak a Virtuózokról.

A most ősszel kezdődő karmesterversenyen a zsűri sorában foglal helyet. Milyen elvárásokkal megy neki egy ilyen versenynek, zsűritagként tud-e készülni rá?
A régen vagy korábban soha nem vezényelt darabokat alaposan átnézem és felkészülök belőlük, akár úgy is, hogy kívülről megtanulom őket. Fontos, hogy rálátásom legyen arra, esetenként egy-egy technikai problémát hogyan oldanék meg. Lélekben pedig azt tartom a legjobb készülődésnek, hogy úgy kiüresítsem magamat, hogy az impressziókból valóban az érkezzen be, aminek szükséges beérkeznie.

A tavalyi Bartók-év után idén Kodály Zoltánt ünnepeljük. Hamarosan Pécsen vezényli a Missa brevis című miséjét.
Kodály hihetetlen jelentőségű óriás a mi zenei életünkben zeneszerzőként és zenepedagógusként egyaránt. Nem vagyok híve a kampányszerű évfordulóknak, ugyanakkor értem a szándékot, hogy egyfajta rendet szeretnének teremteni a hihetetlen médiazaj közepette az emberek fejében. Tavaly azt mondták, hogy a Bartók Fesztivál az évforduló zászlós hajója, mire én csak annyit mondtam, hogy mindezt nagy örömmel vesszük, noha nálunk tizenhetedik éve tart a Bartók-év. A művészet nem évfordulókban gondolkodik.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula