Pesti Srácok

Egymillió dollárt ért egy két éve kiadott rap lemez

Több mint egymillió dollárért cserélt gazdát egy pénteken lezárult internetes aukción a Wu Tang Clan New York-i zenekar egyetlen példányban megjelent albuma, amelyet 2015-ben a hevesen vitatott amerikai gyógyszeripari befektető, Martin Shkreli vásárolt meg, majd bocsátott árverésre a múlt héten, mielőtt börtönbe került.

MTI

A 34 éves New York-i üzletember, aki azzal vált hírhedtté, hogy egyetlen éjszaka alatt 5000 százalékkal emelte meg egy életmentő HIV-gyógyszer árát, a múlt héten kínálta fel eladásra a 2015-ben megjelent Once Upon A Time In Shaolin című albumot az eBay-en. Az aukció a terveknek megfelelően péntek éjszaka ért véget, és a lemez leütési ára egész pontosan 1 025 100 millió dollár volt. A győztes licitáló személyazonossága ismeretlen, de eBay-profilja szerint az illető rendszeresen vásárol albumokat és zenei relikviákat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a korong mikor és miként kerül majd új tulajdonosához, mivel az augusztusban elítélt Shkreli múlt hét szerdán börtönbe került.

PestiSracok facebook image

Shkrelit csalás miatt ítélték el és 5 millió dollár óvadék ellenében szabadlábon lehetett az ítélethirdetésig, amit azonban egy szövetségi bíró visszavont, miután az üzletember - állítólag csak tréfából - ötezer dollárt ajánlott fel annak, aki szerez egy hajtincset Hillary Clintontól. Shkreli, akit gyakran Amerika legutáltabb embereként emlegetnek, annak idején 2 millió dollárért szerezte meg egy árverésen a lemezt. A zenekar később kijelentette, hogy még azelőtt egyeztek meg az album megvásárlásáról, hogy Shkreli a Turing gyógyszeripari cég vezetőjeként világszerte ismertté vált.

A Wu Tang Clan annak idején azt mondta, hogy a Once Upon A Time In Shaolin hanganyaga csupán 2103-tól lesz elérhető, habár a korong tulajdonosa bármikor szabadon lejátszhatja azt magánrendezvényeken.

fotó: Underground Hip Hop

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.