Pesti Srácok

Elmaradt a II. Miklós szerelmi viszonyáról szóló film moszkvai vetítése

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

MTI

A Goszfilmfond, amelynek kezelésében van a moszkvai mozi, ahol levetítették volna a hónapok óta viták, tiltakozások kereszttüzében álló filmet, részletek ismertetése nélkül, technikai okokkal indokolta a lemondást. A film oroszországi forgalmazását az illetékes hatóságok engedélyezték, noha vallásos és ultrakonzervatív körök, monarchisták és a kaukázusi muszlim köztársaságok a nagyszabású, látványos produkció betiltását követelték. Alekszej Ucsityel romantikus filmje többszöri halasztás után október 26-án kerülhet a mozikba. Ám ahhoz, hogy a filmet nevezzék az amerikai filmakadémia díjára, október elsejéig be kellene mutatni hazai filmszínházban. Ezt a célt szolgálta volna a hétfőre kitűzött moszkvai vetítés.

Kosztantyin Dorinyin, Alekszej Ucsityel jogi képviselője a vetítés lemondásával kapcsolatban a TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a nap folyamán a Moszkva központjában lévő irodája közelében három fiatal férfi felgyújtott két gépkocsit, hátrahagyott üzenetükben azt írták hogy a Matilda miatt gyújtottak tüzet. Eközben egy szentpétervári bírósághoz fordult az orosz cári család egy közeli rokona, Olga Kulikovszkaja-Romanova, aki azzal vádolta meg a Matilda rendezőjét, hogy filmjével megsértette II. Miklós cár becsületét és méltóságát. A néhai orosz cár egyik unokatestvérének 91 éves, Kanadában élő özvegye keresetét az Ucsityel igazgatása alatt álló Rok filmstúdió ellen még augusztus 21-én nyújtotta be.

A bíróság hétfőn szeptember 30-ig adott neki határidőt arra, hogy kiegészítse a polgári törvénykönyv megsértésére vonatkozó keresetét. A film ellen hónapok óta heves kampányt folytatnak pravoszláv aktivisták, mondván az meggyalázza a kivégzett és a pravoszláv egyház által szentté avatott cár emlékét és sérti a hívők vallási érzelmeit. Júliusban ortodox hívek ezrei gyűltek össze éjszakai imára a film ellen, egy csoport a filmet vetítő mozik felgyújtásával fenyegetőzött. Natalja Poklonszkaja, a Krím félszigeti parlamenti képviselő pedig többször is az ügyészséget küldte a rendezőre különféle ürügyekkel. Egyik különösen heves ellenzője lett a filmnek Ramzan Kadirov csecsen vezető. Miután támadást intéztek a Rok filmstúdió ellen, Ucsityel a múlt héten felszólította a hatóságokat, biztosítsák azoknak a moziknak a biztonságát, ahol filmjét bemutatják. A filmben a német Lars Eidinger alakítja a cárevicset, a táncosnőt pedig a lengyel Michalina Olszanska.

PestiSracok facebook image

Kép: Goszfilmfond

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.