Pesti Srácok

Magyarországon is bemutatják a Queen dalokból készült musicalt

November 24-én mutatják be aWe Will Rock You című musicalt Budapesten, a BOK Csarnokban. A darab a Queen legendás slágereinek felhasználásával készült.

MTI

A Londonban 2002-ben debütált előadást eddig 17 országban játszották nagy sikerrel, 16 millió néző látta szerte a világon. Az eredeti musical szerzői engedélyt adtak a magyar alkotóknak arra, hogy saját fantáziájuk és alkotókedvük szellemében teremtsék meg saját színpadi változatukat, ezért az előadás a világon először új díszlettel, jelmezekkel, koreográfiával és rendezéssel lesz látható magyar nyelven - közölték a szervezők.

PestiSracok facebook image

A történet a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queennel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. A látszólag boldog, biztonságos GaGa világban a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják és ugyanazt gondolják. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja azonban fellázad a műanyag világ ellen.

Az előadást a Vámpírok bálja és a Sakk musicalek rendezőjeként ismert Cornelius Baltus állítja színpadra. Díszlet és jelmeztervező Erkel László Kentaur, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs. A Ben Elton és a Queen által jegyzett musical főbb szerepeiben többek közt Sári Éva, Egyházi Géza, Scheich Dávid, Török Anna, Veres Mónika, Balogh Anna, Zöld Csaba, Szemenyei János és Stéphanie Schlesser látható.

A rendezők szerint Miklós Tibor dalszövegei és Várkonyi Zoltán magyar fordítása hűen követik Freddie Mercury és a Queen, valamint Ben Elton különleges világát és a darab humorát. Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint a Radio Gaga, Szeretni valakit (Somebody to Love), Jöjj és játssz! (Play the Game), Varázslat ez nem más (It's a Kind of Magic), Az egész kell (I Want It All), Csak te, nincs más (No One But You), Ki élne így örökké? (Who Wants to Live Forever), Hogy harap fűbe más (Another One Bites the Dust), Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) és az előadás címadó dala, a We Will Rock You. A november 24-i bemutató után, november 25-én és 26-án délutáni és esti dupla előadásokon láthatják a musicalt az érdeklődők - írták a szervezők.

fotó:youtube.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.