Pesti Srácok

Már londoni mozik is vetítik Enyedi Ildikó filmjét

A Testről és lélekről című díjnyertes alkotást szeptember 18-tól a brit főváros több mozijában is megtekinthetik a nézők - közölte a Londoni Magyar Kulturális Központ.

MTI

Enyedi Ildikó szeptemberben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra nevezett alkotásának fő kérdése: mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? A két főszereplőt a meglehetősen bizarr munkahelyükön - a vágóhídon - kívül szinte semmi sem köti össze, azonban egyik este elkezdenek egymással álmodni, méghozzá szarvasok képében, gyönyörű téli tájakon járva, ahol a patakból isznak, élelemért kutakodnak vagy csak egymást nézik.

PestiSracok facebook image

A főszereplőpáros tökéletesen formálja meg ezeknek a kecses lényeknek a nappali álmát. Enyedi Ildikó, aki Londonban mesterkurzust is tart filmművészetet tanuló diákoknak, egy interjúban megjegyezte: "a kulcs a szarvascasting volt. Meg szerettem volna találni a szarvasok Clint Eastwoodját. Elmentem Horkai Zoltánhoz. Mutatott hármat, akik már szerepeltek filmben. Én egy negyediket választottam, amelyikről azt mondta, hogy lehetetlen vele együtt dolgozni".

A tájékoztató szerint az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét is elnyerő művet nagy várakozás előzi meg a szigetországban, a The Guardian napilap kulturális szerkesztője az ősszel kötelezően megnézendő filmek közé sorolta, az Independent pedig lenyűgözőnek minősítette. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót.

A filmben szerepel mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is. Enyedi Ildikó filmjét a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, szeptember elejéig több mint 77 ezren váltottak rá jegyet. A londoni előadásokat követően a nézők a filmet forgalmazó MUBI és a Londoni Magyar Kulturális Központ jóvoltából a rendezővel is személyesen találkozhatnak.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.