Pesti Srácok

Muzsikál az erdő a hétvégén a Kőrösök völgyében

Szakvezetéses erdei sétákkal, koncertekkel és ismeretterjesztő előadással is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvény szeptember 29-én és 30-án Gyula-Városerdőn, valamint október 1-jén a határon túli Püspökfürdőn.

MTI

A regionális Erdők Hete nyitórendezvénye pénteken kora délután helyi termékek bemutatójával és kézműves foglalkozással veszi kezdetét. Ekkor nyílik meg a Muzsikál az erdő című fotókiállítás is. Délután 4-kor kezdődnek az erdei koncertek, fellép a Power Bit ütőegyüttes, a Peca Zenekar és az Ókörös Trió. Utóbbi moldvai táncházat, tánctanítást is szervez. Szombaton délelőtt túrákra invitálják a látogatókat a szervezők. Indul szakvezetéses gyalogtúra, valamint kerékpártúra a Mályvádi erdőbe, de lovas fogatokkal is el lehet jutni a célponthoz.

PestiSracok facebook image

A gyerekeket délután a Bábika Játszóház és a Batyuszínház előadása várja, Borovics Attila, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója pedig a klímaváltozás hatásairól, a gazdálkodás változásáról tart előadást. A Biri-ér partján Szokolay (Dongó) Balázs és Fábri Géza dudán, furulyán és kobozon játszik; a Holt-Körös ér partján pedig a Cantus Corvinus Vegyeskar, a Kecskeméti Aurin Leánykar és a Somnium Laude Kamarakórus lép fel. Vasvári Csaba színművész a korábban meghirdetett Muzsikál az erdő irodalmi pályázat nyertes műveiből ad elő.

Szombat délután nyitják meg a regionális Erdők Hete rendezvénysorozatot, amelyet Váradi Gyula, a Virtuózok 2016-os győztesének, illetve Szalóki Áginak és barátainak a koncertje követ. Vasárnap a romániai Püspökfürdőn, Nagyvárad közelében lesznek rendezvények. Délelőtt helyi termékek bemutatójára és gyerekprogramokra kerül sor, 11 órától erdei sétát szerveznek. Délben a "Csodabogyós erdőben" a Nagyváradi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese, a Kecskeméti Aurin Leánykar, a Somnium Laude Kamarakórus, a Cantus Corvinus Vegyeskar, valamint a Corpus Harsona Quartett ad koncertet.

fotó: reddit.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.