Pesti Srácok

Népmese-konferenciát rendeznek a magyar népmese napján

A népmese két megjelenési módjának - a rögtönözve elmondott és a nyomtatásban megjelent változatainak - közös vonásaira és különbségeire irányítja rá a figyelmet a XIII. Országos népmese-konferencia, amelyet pénteken Pécsett, szombaton pedig a horvátországi Eszéken rendeznek meg a magyar népmese napjához kapcsolódva.

MTI

A népmese eredendően a népköltészet hatókörébe tartozott, azonban a 19. század óta lejegyezve, könyv formájában is mind szélesebb körben elérhető. Mint írták, a mesemondás hagyományos alkalmai - elsősorban a társas munkaalkalmak - a 20. század folyamán fokozatosan háttérbe szorultak, ezzel a közösségi, élő szavas mesemondás gyakorlata szinte teljesen eltűnt. Napjainkban azonban a folklór más területeihez (népzene, néptánc, kézművesség) hasonlóan a szóban előadott népmese is mindinkább megtalálja helyét a modern kultúrában: egyre több helyen, gyermek- és felnőtt közönség egyaránt hallgathat mesemondást.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor a közvélekedés csak olvasott és szinte kizárólag gyermekműfajként tartja számon a népmesét. "Az élő szavas improvizatív népmesemondás évszázadokon keresztül csiszolódott történeteket hagyományoz tovább, a hallgatóság és a mesemondó számára is közösségi élményt ad" - hangsúlyozták a szervezők, akik úgy vélik, hogy a 21. század megváltozott társadalmi struktúrái mellett az együtt mesélés, az egymástól való tanulás, a folyamatos szakmai kapcsolattartás lehet a kulcs a közösségi mesemondás terjesztésében és az egyéni mesemondói technikák csiszolásában.

A Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepelt népmese napjához időzített konferencián pénteken előadást hallhatnak a szakemberek a népmese és műmese közötti különbségekről és hasonlóságokról, arról, hogy hogyan lesz ma valaki mesemondó, és megismerhetik a Hagyományok Háza módszertani segédanyagait is az élőszavas mesemondáshoz. Szombaton Eszéken a horvátországi magyar népmesékről tartanak előadást, és kerekasztal-beszélgetést rendeznek a népmese mai helyzetéről.

Kép: MTVA

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.