Pesti Srácok

Újabb adatok az egerszegi vár történetéhez

Újabb adatokkal egészítik ki Egerszeg várának történetét a tervezett Mindszentyneum területén végzett régészeti munkák.

MTI

A Göcseji Múzeum régészei a török kori vár XVII. században épült, cölöp- és döngöltagyag-szerkezetű keleti falazata és az előtte húzódó vizesárok mellett a vár korábbi erődítésére utaló cölöpsorokat, a XVIII-XIX. században leégett épületek maradványait és egy ágyúgolyót is találtak - mondta el Simmer Lívia régész-muzeológus. Az okleveles forrásokból, régészeti munkákból már korábban is ismert volt, hogy ezen a területen húzódik az egykori Egerszeg várának árka és keleti várfala. Mindezt a tavalyi próbafeltárás eredményei is igazolták. A megelőző régészeti feltárás augusztus végén kezdődött el a Göcseji Múzeum melletti mintegy 900 négyzetméteres területen. A régészek két olyan cölöpsorra bukkantak, amelyek valószínűleg korábbi megerődítései a várnak.

A XVII. század közepére keltezhető cölöpsorokat az 1600-as évek elején épített palánkfaltól nyugatra találták meg. Az ásatás másik meglepetése az a nagyméretű objektum, mely az elplanírozott palánkfal alatti rétegben került elő. Az objektum funkciója egyelőre még nem ismert, de a betöltéséből származó kályhacsempe töredékek nagy valószínűséggel a XV. század végére, XVI. század elejére keltezik - ismertette a Göcseji Múzeum régész-muzeológusa. Hozzáfűzte: a keleti palánkfal belső oldalán egy olyan cölöpsoros konstrukció nyomait is megtalálták, mely egy összetettebb szerkezetű palánkerődítést sejtet. A feltárás egyik érdekessége az a téglaépület, melyet a levéltári adatok, valamint Póka Antal földmérő által az 1826-os tűzvész után készült térkép alapján a Festetics család 1824-ben megvásárolt épületével sikerült beazonosítani.

A régészeti leletek szépen szemléltetik, hogy a Göcseji Múzeum melletti terület évszázadok óta lakott terület volt - fogalmazott Simmer Lívia. Rátaláltak a régi korok emlékeire: üveggyöngyök és sok-sok kerámiatöredék - zömében kályhacsempe maradvány - került elő. A "meglepetés-lelet" egy ágyúgolyó volt, amely valószínűleg a vár készletéből származik, hiszen Egerszeg várát soha sem ostromolták - idézte fel. A régészeti feltárás eredményeit múzeumpedagógiai foglakozás keretében, a helyszínen is bemutatják. Az általános- és középiskolás osztályok szerdánként rendhagyó történelem óra keretében megtekinthetik az ásatás folyamatát. Szombatonként a Göcseji Múzeum előtti térről az ásatás helyszínéig a vár vonalát végigjáró körséta indul.

Az erődítmény stratégiai jelentősége a Kanizsai vár eleste után növekedett meg. Az új végvárrendszerhez tartozott, építése 1603 után kezdődött el, történetét számos forrás dokumentálja. A várvédők 1664-ben egy nagyobb török sereg támadásakor felgyújtották a várat, a falakat az 1700-as évek elején elbontották, majd a várárkot is betemették.
Az egykori vár helyén a Modern Városok Program keretében Mindszenty-emlékközpont épül. A hercegprímásnak és a kommunista diktatúra egyházüldözésének emléket állító kiállítóhely a több mint ötmilliárd forintos, vallási turizmust is szolgáló városfejlesztési program részeként valósul meg Zalaegerszegen.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.