Pesti Srácok

"Boldog születésnapot!" - Tíz dolog, amit a ma születésnapos Halász Judit dalaiból ismertünk meg

2017 október 7-e van, ma 75 esztendős Halász Judit. Az idő elszaladt, de a művésznőt ma is ugyanolyan rajongás veszi körül, mint négy évizeddel ezelőtt. Jöhet a virtuális valóság és színes-szagos kütyük hada, Halász Judit koncertjein az átlag egy méter testmagasságú nézősereg ma is ugyanúgy táncol, ugrál és tapsol az „Almaszószra”, a „Sehallselátra” vagy a „Micimackóra”, mint 1985-ben, amikor még a színes tévé is csodának számított. A művésznő ma is sokat koncertezik, erről korábban már mesélt a nullahategynek. Mivel a számok már a sokadik generációt segítik a világ felfedezésében, az évforduló tiszteletére összegyűjtöttünk 10+1 dolgot, amit Halász Judit dalaiból „tanultunk meg”.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

Micimackó
Már Milne regényének Karinthy Frigyes féle fordítását olvasva is kapizsgáltuk a lényeget, de a dalt meghallgatva szinte éreztük: ha nagyon fázunk, tényleg segít, ha éneklünk egy keveset. Csak úgy, bármilyen buta kis dalt dúdolva, a „Hidegre való tekintettel”. Ha pedig ráadásként minden „zik”-nél ugrunk is egyet, talán még ki is melegedünk. És akkor a jótevő mézről még nem is beszéltünk.

PestiSracok facebook image


Lajhár
A Tóth Krisztina költötte dal szövege régi bölcsességet hordoz. Persze a megfontoltság és józan gondolkodás példaképeként felnőttként talán nem a lajhárt választanánk, de minél többet éltünk, annál jobban belátjuk, mennyire igaza van a dalnak, hogy „lassan élni, jobb mint gyorsan”. Nem is csoda, ha a közönség „szülői kíséretéből” is sokan éneklik Halász Judittal, hogy „nagy kár, hogy nem lettem inkább lajhár”.


Almaszósz
A Veress Miklós féle Almaszósz szövegét sokan kipécézték már maguknak, számos kritikai észrevételt kapott a Mákosrétes című dallal együtt. A „hogyha dalunkba beleszólsz, degeszre tömünk ez nem vitás” szakasz talán egy kicsit ijesztőnek tűnik, de jobban odafigyelve talán tompítja aggodalmunkat, hogy nem fogják ránk pazarolni a drága pépet, hiszen akkor Halálfej Joe, a vén kalóz nem tud majd miben fürdeni. Mindenesetre az, hogy jöhet utána „palacsint”, vagyis az édes jutalom egyetlen egészséges fogás után sem marad el, generációk óta megnyugtató sora ennek a dalnak.


Helikoffer
Talán nincs is olyan közöttünk, aki ne „autózta” volna keresztül a világot apa kedvenc olvasófotelében ülve vagy ne hajózott volna át óceánokat térképpel a kezében a földre terített takarót nevezve ki kalózhajónak. Akinek volt hasonló álma gyerekkorában, annak azonnal érthető Bródy János „találmánya”, amelynek „partvisnyélen forog a propellere”. Magasba száll a helikoffer… ki ne szeretne egy ilyet, akár még meglett szülőként is magának…


Csudálatos Mary
Sokaknak talán nem is P.L. Travers regénye, hanem Halász Judit dala jelentette az első találkozást a világ legnépszerűbb babysitterével. Mary Poppins fantasztikus lénye Bródy János szövegében szinte életre kelt Csudálatos Mary, aki keleti széllel érkezett és nyugati széllel távozott is (sajnos). A „Ha sokat nevetsz, te is érzed, hogy könnyebb leszel” szakasz, ami Mary nagybátyjára vonatkozik, ma is megszívlelendő.


Szél hozott szél visz el
Ez a Szabó Lőrinc versére íródott dal Halász Judit egyik legrégebbi, de mind a mai napig egyik legnépszerűbb dala. Nem kell különösebben nagy irodalmárnak, vagy verselemzőnek lenni, hogy hagyjuk magunkat a dallal és annak szövegével sodródni, ugyanúgy, ahogy életünket is jobb hagyni, a saját ritmusában peregni. „Minek kérdjem miért visz el” – énekli Halász Judit. És tényleg, minek?


Vöröshajú lányok
Weöres Sándor verse és a belőle készült dal egyrészt afféle útmutatás – ideje korán – a hölgyekhez, másrészt bíztatás önmagunk elfogadására. A vörös hajú kislányok nehezen fogadják el különc megjelenésüket, a vörös hajú nők viszont mindig afféle varázslatos, egzotikus szépségként éltek a köztudatban. A férfiak ezért keresik őket, a nők pedig ezért választják önként ezt a hajszínt felnőttkorukban. A vörös hajú lányok felröppennek éjjel, holdvilág alatt, aztán varázslatos dolgokat művelnek.


Vannak még rossz gyerekek
A „Vannak még rossz gyerekek örök igazsága Halász Judit dalaiban nagyon sokáig váratott magára. De miután megjelent, nagy kedvenc lett. Nem helyes azzal áltatni magunkat, hogy minden gyerek jó és minden gyerek megérdemli a Mikulás bácsi ajándékát. Vannak még rossz gyerekek – szól a dalban. És ez a felnőttekkel sincs másképp.


Strugamanó
A különleges, titkos lények, akik valahol a szobában élnek, mindig is foglalkoztatták a gyerekek fantáziáját. A manók, koboldok, tündérek állandó résztvevői a mesevilágnak, ki a pozitív, ki a negatív oldalról. Ágh Istvánnak és persze Halász Judit dalának köszönhetjük, hogy megismertük Struga manót.. Ő a pozitív oldalt erősíti, a „ jó manó” kategóriába tartozik, felvidítja és megnevetteti az embereket. Általában nem látható, csak hallható, piros lovon trappol a szekrényben a zöld mohán, minden évben csak egyetlen napon mutatja meg magát.


Sehallselát Dömötör
Az oly sokszor hallott „ha nem tanulsz fiam, nem lesz belőled semmi” igazságát sajátos módon fogalmazza meg Weöres Sándor verse, amely Halász Judit előadásában még hatásosabbá vált. Hiszen ez a Sehall óselát Dömötör annyira buta, hogy azt hiszi, hogy a pékhálót sző a pék, zabszalmát sző a takács, libát patkol a kovács... Mindezt azért, mert „ez a Sehallselát kerülte az iskolát”.


Ráadás: Boldog születésnapot
E dal esetében tulajdonképpen nem a dalból tanultunk valamit, hanem magát a dalt tanultuk. A dalt, amely már hosszú évtizedek óta nem hiányozhat egyetlen születésnapról sem, amelynek mindenki tudja a szövegét. Természetesen Halász Judit születésnapján is meg kell szólalnia. Boldog születésnapot!

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.