Pesti Srácok

Festői szerelmekről szól a szegedi REÖK új színházi sorozata

A nagy sikerű Így szerettek ők után új felolvasószínházi sorozat indul októberben a szegedi Reök-palotában: első alkalommal Mednyánszky László életéből ismerhet meg ritkán hallható, évtizedekig titkolt részleteket a közönség.

MTI

A Regionális Összművészeti Központot (REÖK) működtető Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense, Fábián Barbara emlékeztetett arra, hogy a tízéves központ történetének legnagyobb színházi sikere volt az Így szerettek ők - öREÖK szerelmek című felolvasószínházi sorozat. Nyáry Krisztián magyar írók és költők szerelmi történeteit elbeszélő, népszerű könyvei alapján hét bemutatót tartottak a palotában az ötletgazda Réczei Tamás rendezésében. A szobaszínházi produkciókat összesen mintegy ezerötszázan látták. A sorozatindító - Szabó Lőrincről szóló - előadást novemberben Budapesten, az Átriumban is megnézhetik az érdeklődők.

Október 12-én hasonló, szintén Nyáry Krisztián történeteiből készülő sorozat indul Festői szerelmek címmel. Az előadásokból kiderül, hogyan éltek a legismertebb magyar festők, kiket látunk vásznaikon, kik azok, akiket modellként sosem örökített meg az alkotó, mégis életre szóló hatással voltak képeire. Az első mester Mednyánszky László lesz, akit Poroszlay Kristóf színművész személyesít majd meg Réczei Tamás rendezésében. A közönség megtudhatja, mi lehetett a festő különös vonzalma mögött, amelynek következtében a legtöbb képén megtört, elesett férfi látható. Mednyánszky erről így vallott: "Humorom és kedvem telt e furcsa társaságban. Érdekeltek az emberi penészvirágok, ahogyan természettudósok érdeklődnek különös állatfajták iránt. Nemkülönben magamról is, mint erjedésben lévő termékről gondolkodom."

Kép: Szegedi Tourinform

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.