Pesti Srácok

Haneke-retrospektív a Kino Cafe moziban

Michael Haneke Oscar-díjjal és Arany Pálmával is elismert osztrák filmrendező alkotásaiból rendeznek retrospektív vetítéssorozatot október 27. és 29. között a budapesti Kino Cafe moziban.

MTI

Két alkalommal is látható lesz a 2009-es A fehér szalag, amely Észak-Németországban játszódik az első világháború előtt egy lutheránus protestáns faluban, ahol sorozatos, kitervelt balesetek és kegyetlenkedések történnek. A fekete-fehér film egy társadalmi kórrajzot tár a néző elé, megmutatva vallási terrorizmus gyökereit. Az alkotás 2009-ben elnyerte a cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálmát és a FIPRESCI-díjat is, valamint Golden Globe díjjal és három Európai Filmdíjjal jutalmazták. Az 1997-es Furcsa játék című, az indíték és magyarázat nélküli erőszakot középpontba helyező Haneke-filmet vasárnap vetítik a Kino Cafe moziban. "Olyan filmet készítettem, amit csak akkor érdemes végigülni, ha szükséged van rá" - nyilatkozta a rendező 2005-ben a filmről, amelynek 2007-ben elkészítette a remake változatát is világszerte ismert színészekkel.

Szombaton és vasárnap is levetítik A zongoratanárnőt, Michael Haneke pályafutásának legismertebb filmjét. A pszichodráma főhőse Erika, aki a magas kultúra képviselőjeként egy perfekcionista konzervatóriumi tanár és Schubert-szakértő, miközben szexuális élete a pornókból merített magatartásformák elképzelésére szorítkozik. Az Oscar-díjjal és Arany Pálmával is elismert 2012-es Szerelem című filmet pénteken és szombaton láthatják az érdeklődők. Az alkotás egy egymást kamaszként szerető idős párizsi értelmiségi házaspárról szól. Miután az asszony két egymást követő agyvérzésben megbénul és magatehetetlenné válik, férje nem hajlandó feleségét kórházba küldeni, hanem ő maga ápolja.

PestiSracok facebook image

Philemon és Baucis története az összetartozást, együtt öregedést és az elmúlás elkerülhetetlenségét mutatja be nemes egyszerűséggel és megrázó őszinteséggel. A retrospektív programján ötödikként szerepel Michael Haneke legutóbbi filmje, a 2017-es cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütáló Happy end is, amelyet nemrég mutattak be a magyar mozik. A filmben a rendező szenvtelen és cinikus hattyúdalként egy Calais-ban élő, teljes széthullás állapotában lévő nagypolgári család tablóján keresztül katalogizálja a mai kor retteneteit. Az alkotásban sok hangnem keveredik, a fekete humortól az őszinte megrendülésen át a váratlan események tudósításszerű megmutatásáig. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal lehet megnézni - olvasható a Cirko Film közleményben.

Kép: Filmtekercs

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.