Hello, I Love You – Neil Young Hitchhiker és a The Doors The Singles című albumáról

A rock and rollnak vannak felesleges gesztusai, afféle pótcselekvései, de ezek nélkül homokszem kerülne a gépezetbe, kiégnének a végfokok. Ilyen felesleges dolog a remixek készítése, a tévéshowk playback előadásai vagy éppen a B-oldalak. A Doors is előállt kislemezei listázásával, ami egyfelől nagyon jó, másfelől viszont ez a 2017-es kollekció afféle egy sima egy fordított lett, azaz a legnagyobb slágert mindig egy normál, jórészt sorlemezeken is szereplő szerzemény váltja. Neil Young is tett egy majdnem felesleges gesztust, közhírré tett egy, a hetvenes években fiókba került anyagot, ami anno azért nem jelent meg, mert a mester éppen utazott, ezért nem volt ideje az összhangzattanra koncentrálni.

PZL - 061.hu

Aztán el is rakta a szalagot, oly’ annyira, hogy 41 év múlva került elő. De a dolog most is vázlat maradt, a Hitchhiker kellemes szobazene, amit az ember azért játszik fel, hogy a zenekarnak megmutassa a próbán, hogy miről is lenne szó… Viszont megússzuk Young bűntető hosszúságú gitárszólóit, amelyek labirintusából a mester sokszor nem talál ki, szóval ezúttal maradnak a balladisztikus hangulatú néhány perces lírák, amelyek közül kiemelkedik a Captain Kennedy folkos látomása. Az 1976-ban írt dalok a mai napig elevenek, hasonló élmény vár a hallhatóra, mint Johnny Cash Rick Rubinnal rögzített American-sorozata. Ugyanakkor semmit nem tesz hozzá az életműhöz.

Young így vall az album születéséről: „Emlékszem, az egész estét Daviddel (Brings, producer) töltöttem, és ott helyben megírtunk kilenc-tíz dalt, amiket ‘hitchhiker’-nek kereszteltem. Ez egy komplett, teljes lemeznyi anyag volt – bár be kell vallani, hogy én nem teljesen voltam magamnál, többféle szer hatása alatt álltam”. Az albumnak számos ihletett pillanata van, a Captin Kennedy mellett például a Hawaii című szerzemény, de ott, ahol csak erőből telegitározza a dalokat, némileg halványabb a műsor, de azokat is megmenti védjegyértékű jellegzetes falsetto ének.

A The Doors The Singles című gyűjteménye nem sok teret ad a szerkesztői kreativitásnak, sorra veszi az életmű köteles példányait, a kislemezslágereket. Az album a gyűjtőkön kívül azoknak készült, akiknek egy hits válogatás túlságosan is erős slágerparádé. A Doors kislemezdalai tényleg akkora slágerek, hogy simán felkerülhetnének bármelyik, a korszak daliból mazsolázó tescós válogatásokra, szóval nem árt lazítani a táncrenden a korrekt B-oldalakkal. Bár a Break On Through B-oldalán szereplő End Of The Night is helyet kapott a kerek 50 éve megjelent legendás bemutatkozó lemezen, és a Light My Fire B-oldala (The Crystal Ship) is része a kánonnak, hiszen annak is fontos dramaturgiai szerepe van az első nagylemezen.

Szóval, a B-oldalak semmiképp sem reszlik, a Doors (ahogy a Beatles sem) nem engedte meg magának. Az Unhappy Girl a People Are Strange B-oldala, és a Stage Days album hasonlóan kiemelkedő alkotása, de legalább nem olyan fülbemászó, mint az A-oldal. A 18 bónusz felvétel alapvetően a Morrison halála után készült albumokról (Other Voices, Full Circle) dalokból válogat, és nyilván azoknak fog örömet okozni, akik szerették az 1971 utáni Doorsot is. A válogatás már jelzi, hogy hamarosan jön a karácsony, Ray Manzarek csilingelő orgonahangai remekül passzolnak a fenyőfa csengőjéhez.