Heltai Jenő a vérzivatarban - Heltai Négy fal között című naplójáról
A Magvető Kiadó a nem rég újraindított és nagy múltra visszatekintő Tények és tanúk című sorozatában eddig zömmel a huszadik század egyik legnagyobb tragédiája, a holokausztról szóló dokumentumok kiadására vállalkozott, így jelenhetett meg Zimándi Pius István és Dr. Nyiszli Miklós kötete, és így jelent most meg a komoly várakozás megelőzte Heltai Jenő Négy fal között című, az író 1944-től 1945-ig vezetett naplója.
AYHAN GÖKHAN - 061.hu
Heltai Jenő, a századforduló Budapestjének és pezsgő irodalmi életének Párizstjárt bohém alakja egészen új színben tűnik fel a naplóban, olyannyira eltérően az eddig ismert figurától, hogy ha a naplójában negatív Heltai-képet lefestő Móricz Zsigmond olvashatta volna a megrázó bejegyzéseket, egyértelműen Heltai mellett foglalt volna állást, egy jókora kalaplendítéssel írva felül a róla addig gondoltakat. Heltai bátorsága, példaértékű humanizmusa, megható együttérzése rajzolódik ki a szövegekben, például amikor arról ír, hogy: „Az utolsó pillanatban szerencsére kiderült, hogy mentesítésemet csak úgy kaphatom meg, ha én magam kegyelmi kérvénnyel fordulok miatta a kormányzóhoz. Ezt nem tudom megtenni.”
A napló a német megszállással veszi kezdetét és onnantól folyamatosan értesít a szerzőhöz érkező háborús hírekről és rémhírekről, s nem marad ki az olyan, a realitást megsemmisítő események rögzítése sem, mint a deportálás és a különböző, a zsidó lakosságot sújtó rendeletek ismertetése. A háború a nyakunkban liheg, és a mindenfelől alázuhanó bombák hagyta törmelékek alól felszálló füst a szemekbe mar, de nem annyira, hogy Heltai egy pillanatig is elveszítené a tisztánlátást, egy-egy téves adat becsúszása sem akadályozza meg abban, hogy tökéletesen tudja, mi folyik körülötte. „De hogy nincs egy katona, egy kapitány, egy kalandor, még ma sem, amikor a Szálasi-példa azt mutatja, hogy itt minden lehetséges! Nincs egy De Gaulle! A baloldal itt éppen olyan jelentéktelen, mint a jobb, mindenki fél, tehát mindenki megalkuszik.”
A katolikus egyházat a második világháború után és nyomokban a mai napig több, a háborúban tanúsított helytállását firtató kritika érte eléggé el nem ítélhető módon. Visszatetsző esetekre Márai Sándor naplójában is találni példát, álljon itt ezért a Heltai lejegyezte ellenpélda, mert ugye, az egyház akkori tevékenysége nem egyszerűen csak fekete és fehér, és az egyéni, az általános normával szembeszegülő életutak messze nem hagyhatók figyelmen kívül. „A kassai püspök a zsidók érdekében fent járt a Gestapónál, ahol azt mondták neki: „Úgy látszik, Ön nem tudja, hogy püspököket is internálunk.” Erre azt felelte: Úgy látszik, Ön nem tudja, hogy az egyháznak 15 000 vértanú püspöke van.”
Heltai a helyzet súlyosságának tudatában mániákusan rögzít, híradásaiból a megszállt Budapest mindennapi életében sodródunk levegő után kapkodva, egy fenyegetően abszurd és hihetetlen, gonosz játék ránkerőltetett és értelmetlen szabályainak minden oldalról feszítő fogságában. Szerzőnk érzékletesen ismertet, és az ismertetés alatt az önértelmezést sem spórolja ki a lejegyzéseiből. „Fiatal koromban még mertem magyarnak érezni magamat, ostobán büszke voltam rá. Később semminek nem éreztem már magamat, se magyarnak, se zsidónak, legföljebb olykor-olykor nagy ritkán embernek. Ma már annak sem, legföljebb növénynek. Megjött a sárga csillag, 1 pengő 50 fillér az ára. Nem szép. Fölvarrtuk.”
Az utolsó bohém és az Álmokháza regények szerzőjének humora és ironiája nem semmisül meg a bombatalálat érte házakkal és hidakkal együtt. A fiatalon átélt párizsi nélkülözés után a budapesti nélkülözést már így, öregen is méltósággal viselte Heltai Jenő naplója jóval több, mint szimpla kordokumentum. Egy idősödő költő élete tárul fel, azé az emberé, aki mindvégig tartotta magát az olyan elveszni látszó, évszázadokat összekötő és az európai kultúrát megalapozó fogalmakhoz, mint empátia, morál és a háború utolsó évére mindenhol halszálkaporrá zúzott tisztesség.
Heltai Jenő: Négy fal között – Naplójegyzetek 1944-1945
Magvető, 2017
5499 Ft
