Pesti Srácok

Klasszikus filmek mellett régi reklámok is várnak jövő hétvégén

Queen-koncertfilm, a Moszkva tér és a Metropolis mellett történelmi reklámokat is vetítenek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon november 2. és 5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Budapesti Francia Intézetben és a Corvin Moziban.

MTI

A januárban újjászervezett Filmarchívum nemzetközi filmfesztiválján látható lesz Zsombolyai Jánosnak a Queen 1986-os budapesti koncertjéből készült Magyar rapszódia - A Queen Budapesten című filmje, amely azért is emlékezetes, mert a zenekar ekkor lépett fel először a vasfüggöny mögött. A felújított filmet tökéletes kép- és hangminőségben a Budapesti Klasszikus Film Maraton közönsége láthatja először nagyvásznon.

PestiSracok facebook image

Szintén digitálisan felújítva élvezhetik a nézők Török Ferenc Moszkva tér című 2001-es kultikus filmjét, amelyhez közönségtalálkozó is kapcsolódik majd.Az érdeklődők egy történelmi blokkot is megtekinthetnek a rendezvény ideje alatt, amely a Filmarchívum többezres reklámfilm-gyűjteményéből válogat az elmúlt 100 év legjobb filmjeiből, az első Magyarországon készült munkákat és az 1980-as évek kedvenceit is bemutatva.

Az idén 60 éves Filmarchívum egyik legérdekesebb gyűjteményét a Budapestet bemutató városképfilmek fennmaradt darabjai adják. Az ostrom előtt készült alkotások értéke nyilvánvaló, de csaknem mindegyik más történelmi korszakban készült rövid dokumentumfilm is hordoz olyan értékeket, amelyek ma már csak ezeken a régi szalagokon élnek. A válogatás ezért jó áttekintést nyújt a magyar főváros hét évtizedéről, az 1910-es évektől a rendszerváltásig. A régi képsorok nemcsak várostörténeti szempontból érdekesek, hanem azért is, mert így egyben, teljes hosszban még sosem voltak láthatók - mutatnak rá a közleményben.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton a 100 éves magyar filmgyár és a szintén 100 éves UFA német filmgyár 1930-as évek eleji közös időszakára plakát- és fotókiállítással, valamint a kétnyelvű filmekről szóló előadással és vetítésekkel emlékezik. A Budapesti Klasszikus Film Maraton záró eseményén a Corvin moziban vetítik Fritz Lang Metropolis című filmjének felújított, restaurált változatát. A némafilmek többsége a rendezvényen élőzenés kísérettel lesz látható.

A programban a gyerekekre is gondoltak a szervezők, ezért a Corvinban a Babtér és olyan Dargay-klasszikusok, mint a Szaffi és a Lúdas Matyi várják a gyerekeket, ezen kívül bemutatkozik egy Dargay-kiállítás és Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című filmklasszikusa is.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.