Pesti Srácok

Kodály nyomában - holnap indul a játék

Egyedülálló, határokon átívelő, hagyományos feladatokat és a fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket ugyancsak tartalmazó országos online zenei játék veszi kezdetét 2017. október 2-án, melynek középpontjában a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán és az általa felépített zenei örökség áll.

061.hu

Az online zenei játékra az ország bármely pontjáról, valamint a határon túlról is lehet nevezni egyéni és csoportos formában, a kisebb közösségek mellett kifejezetten a családokat is várják majd a virtuális vetélkedőre.

PestiSracok facebook image

Kodály Zoltán egész életművét a zenei nevelés eszménye hatotta át. Elég csak a világ szellemi-kulturális örökségévé nyilvánított Kodály-módszerre gondolni, mely a szolmizáció bevezetésével elősegítette az ének- és zenetanulást. De Kodály Zoltánnak köszönhetjük azt is, hogy az utolsó pillanatban összegyűjtötte és megmentette a magyar parasztság népdalkincsét, ösztönözte a karéneklést, és felvetette az óvodai zenei nevelés ügyét.

A Kodály nyomában országos online zenei játék feladataival a szervezők azt kívánják ösztönözni, hogy minél többen megismerjék Kodály Zoltán életét és műveit, és a kodályi örökséget ne csak megőrizzék, de alkotó módon gondolják tovább, így a megismerés által a művek befogadása is könnyebbé váljon. A feladatok a kreativitásra és az alkotómunkára helyezik a hangsúlyt, hisz a háromból két fordulóban a játékosoknak maguknak kell valamilyen produktumot létrehozniuk Kodály egy művének felhasználásával. Lehetőség nyílik majd egy Kodály által gyűjtött népdal feldolgozására egy új szöveg vagy egy új dallam elkészítésével, illusztráció készítésre egy Kodály által írt gyerekkari műhöz, vagy egy rövid koreográfia megvalósítására a Galántai táncok vagy a Marosszéki táncok kiválasztott részeltére. A szervezők szeretnék, hogy minél több olyan átdolgozás szülessen, amelyek a mai modern zenei és tánc műfajokat használják.

A játékkal az egyéni indulók mellett az amatőr csoportokat és kifejezetten a családokat is meg kívánják szólítani, hiszen a vetélkedő gondolatisága a kodályi hagyományoknak megfelelően a közös éneklésre, együtt alkotásra, egymás bevonására alapul. A kiírás szerint a feladatokon egyéni jelentkezők és öt fős csoportok indulhatnak: maximum két 18 év feletti felnőtt, és legalább három 18 év alatti gyermek részvételével.

A játék részletes leírása a itt érhető el. Emellett számos érdekességet, inspiráló videókat és tartalmakat találhatnak majd az érdeklődők az esemény facebook oldalán is, ahol a 2. és 3. forduló közönségszavazása is zajlik majd. Az Instagram oldalon pedig további érdekes, nem hagyományos, sőt vicces tartalommal találkozhatnak majd a látogatók. Annak érdekében, hogy egy-egy profi megoldásból is inspirálódhassanak a játékosok, egy nagyon népszerű könnyűzenei együttest és egy elismert táncost kértek fel a szervezők, hogy ők is „oldják meg” a 2. és 3. feladatot. Az előadók és a táncos kilétét, valamint produkcióikat a fordulók regisztrációjának megkezdése előtt ismerheti majd meg a nagyközönség.

Az előzsűrizett alkotások közül a 2. fordulóra kiválasztott 18 zeneművéből és a 3. forduló 18 koreográfiájából szavazhatja meg a közönség, hogy melyiket tartja a legjobbnak. A fordulók fődíjasai kecskeméti hétvégét nyerhetnek, a közönségdíjasok értékes jutalomban részesülnek, és mindannyian meghívást kapnak a december 15-i ünnepélyes gálaműsorra, ahol az eredményhirdetés mellett Bogányi Gergely játszik majd az általa kifejlesztett Bogányi-zongorán.

Az esemény legizgalmasabb, és ebben a műfajban egyedülálló programja lesz az „Énekel a világ”. A nagyszabású közös éneklést Durányik László vezényli, és két Kodály művet együtt énekel majd a helyszínen mintegy 1000 gyermek, akikhez a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak a kórusok országhatáron innen és túl. A közvetítés live-streamen követhető, a kották az esemény honlapjáról lesznek letölthetők. A szervezők számos kórus részvételére számítanak az országból és a határokon túlról is.

fotó:hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.