Pesti Srácok

Madarász Viktor halálának évfordulóján nyílt kiállítás az MNG-ben

A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

MTI

A tárlat anyaga a magyar történelmi festészet egyik vezéralakjának emblematikus alkotását, a Hunyadi László siratása című festmény keletkezés-, illetve kultusztörténetét járja körül - mondta el Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a megnyitón. A festő munkássága kapcsán kiemelte: a 19. században Madarász Viktornak is élete meghatározó pillanata volt, amikor részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Egész életművére ez a függetlenségi, Habsburg-ellenes szemlélet nyomta rá bélyegét.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, Madarász Viktor a bécsi akadémián tanult, de igazán Párizsban teljesedett ki, ahol a legfontosabb nemzeti tematikájú műveit megalkotta. Ismertetése szerint a Magyar Nemzeti Galéria közel 40 festményt és mintegy félszáz grafikai munkát őriz a festőművésztől. Olivia Voisin, a Musée des Beaux-Arts d'Orléans igazgatója kiemelte, hogy Madarász Viktor volt az egyik első olyan magyar művész, aki Franciaországba utazott tanulni, hogy kora egyik leghíresebb romantikus festő tanárának, Léon Cogniet-nak a tanítványa legyen. Emellett ő volt az egyik első olyan magyar festő, aki bemutatkozott a párizsi Szalonban és sikereket ért el.

A kiállítást Krasznai Réka kurátor mutatta be, aki elmondta, hogy Madarász Viktor 1859-ben, Párizsban festett művét, a párizsi Szalon zsűrije éremmel jutalmazta, amit most elsőként láthat a közönség együtt a díjazott munkáival. A kurátor kitért arra is, hogy Madarász történelmi munkája annyira népszerű volt, hogy a Szalonban még karikatúra is készült róla, amit csak a legfigyelemreméltóbb munkákról készítettek Párizsban.

A tárlat érdekességének nevezte Madarász Viktor francia mesterének, Léon Cogniet-nak az orléans-i Musée des Beaux-Arts-ból kölcsönzött festményét, amely szintén egy siratás jelenetet ábrázol (Briszéisz Patrokloszt siratja). A festményt Madarász munkájával szemközt láthatja a közönség.

Elmondta azt is, hogy a 19. századi magyar történeti festészet kultuszképe nemcsak egy formában létezik, előszeretettel reprodukálták, még maga a művész is, illetve litrográfiák, nyomatok, valamint a képről készült vázlatok formájában is elterjedt. Ezekből a vázlatokból, redukciókból és nyomatokból is látható néhány a kiállításon. A kurátor szerint ezek a munkák is hozzájárultak ahhoz, hogy a festmény, amely alapos restaurálásnak köszönhetően hosszú idő után először látható újra teljes pompájában, mindenki által ismert, szinte ikonikus darabbá váljon. A kamarakiállítás 2018. február 18-ig tekinthető meg a Nemzeti Galéria C épületében.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.