Pesti Srácok

Megkezdte működését az MTVA Zenei Lektorátusa

Megkezdte működését a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) új Zenei Lektorátusa, amelynek célja minőségi kortárs magyar zeneművek felkutatása és stúdiófelvételek készítése a rádió műsorai és archívuma számára.

MTI

Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az MTVA csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: a Magyar Rádióban évtizedeken át működött zenei lektorátus, amelynek fő feladata, hogy a hozzájuk pályázók műveiről eldöntse, melyek érdemesek az előadásra és arra, hogy az archívumba kerüljenek. Ezt a mintegy tíz éve megszűnt rendszert indítják újra, a munkát a Bartók Rádió koordinálja. Az MTVA 2018-ban 20 millió forintot szán a projekt megvalósítására. Elmondta: a kiválasztott műveket a Magyar Rádió Zenei Együttesei adják elő, a felvételeket megőrzik az utókor számára. Évente mintegy 15-20 zeneművet rögzíthetnek, az első felvétel 2018 tavaszán készülhet el.

PestiSracok facebook image

Kép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A fotón Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója beszél, mellette Madarász Iván zeneszerző, a Zeneakadémia professzora, Sáry László zeneszerző, a Katona József Színház zenei vezetője és Záborszky Kálmán, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Zuglói Filharmónia vezetőkarmestere (j-b) az újonnan megalakult Zenei Lektorátusról rendezett sajtóbeszélgetésen az MTVA Kunigunda úti gyártóbázisán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.