Pesti Srácok

Megnyílt az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás a Bálnában

Megnyílt vasárnap a Bálna Budapest épületében az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás, amely az idei Magyar Festészet Napja programsorozatának főrendezvénye; a csaknem 200 kortárs alkotást felvonultató tárlat október 27-ig látható.

MTI

Példaértékű az a kezdeményezés, mely Magyarország természeti és szellemi erényeire kívánja felhívni a figyelmet, művészi eszközök segítségével őrizve a Kárpát-medence magyar hagyatékát - mondta a kiállítás megnyitóján Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára. "A Magyar Festészet Napja önmagunk és környezetünk megismerését szolgálja" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Földművelésügyi Minisztérium által támogatott, a hal-víz-környezet tematika köré szerveződő kiállításon láthatók a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció és a fiatal generáció művei, a három szekció kurátorai Verebes György, Baksai József és Horváth Dániel. A kiállításon hagyományosan külföldi festők is bemutatkoznak, és egy társművészeti ág is csatlakozik a rendezvényhez. Az idén a németországi murnaui művésztelep tizenöt alkotójának harminc műve látható. Emellett a kiállítás része a kortárs magyar üvegfestészetet bemutató válogatás.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjának részeként megrendezett kiállítás megnyitóján szakmai díjakat is átadtak. Életműdíjat vett át Hajnal Gabriella. A Magyar Művészeti Akadémia Festészeti-díját egy művészetében érett, szakmailag kiemelkedő alkotó veheti át a középgenerációból. Az elismerést Bereznai Péter kapta. A fiatalon elhunyt nagybányai festőtehetségről elnevezett Maticska Jenő-díjat pedig az a professzionális fiatal alkotó veheti át, akinek munkáját a szakma már korán elismeri. A díjat Szenteleki Gábor nyerte el.

Ugron Ákos Gábor kitért arra is, hogy a magyar halászat és haltudományok 25 jeles alakját viszik vászonra a Tudósportrék elnevezésű sorozatban. A szintén a Magyar Festészet Napja programsorozatának kiemelt rendezvényeként, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló kiállítás szerdán nyílik a VárMező Galériában. Elmondta: az agrártárca a művészi munka elismeréseként Miniszteri Nagydíjjal és egy különdíjjal jutalmazza a bíráló bizottság által legjobbnak ítélt alkotásokat.

A Miniszteri Nagydíjat Szkok Iván, a különdíjat Buhály József vette át, a Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály díját pedig Sipeki Zoltán kapta. Mint mondta, Vizeink magánélete közügy a mottója az Élő magyar festészet című kiállításnak. Az idézet Woynárovich Elek professzortól, a nemzetközi hírű haltenyésztőtől származik. A kiállításon bemutatott magas színvonalú művészi alkotások méltó emléket állítanak munkásságának - mondta.

A Földművelésügyi Minisztérium 12 millió forinttal támogatta a programsorozat két kiállítását, a vasárnap megnyílt tárlat védnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A vasárnapi megnyitón Verebes György festőművész, az alapítvány új megbízott elnöke, a Szolnoki Művésztelep vezetője köszöntötte a kiállítás résztvevőit, felolvasták Rolf Beuting Murnau polgármesterének köszöntőjét, majd P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg a tárlatot és bemutatták a Víz című előadást.

A Magyar Festészet Napját 2002 óta ünneplik a festők védőszentje, Szent Lukács ünnepe (október 18.) körüli napokban. A 16. Magyar Festészet Napja országszerte csaknem 40 településen számos programmal várja a közönséget októberben.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.