Pesti Srácok

Megújul a velencei Procuratie Vecchie épülete

David Chipperfield világhírű brit építész újítja fel a velencei Szent Márk térem álló Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) 500 éves épületet, amely első ízben lesz látogatható a nagyközönség által.

MTI

A terv kezdeményezője a Generali olasz biztosítótársaság, amelynek az 1800-as évek közepétől a történelmi épületben működik a központja. A társaság közölte, hogy a felújított épületben egy általa alapított új karitatív intézmény is helyet kap, a The Human Safety Net, amely támogatásra szoruló emberek ellátásával foglalkozik majd világszerte. Chipperfield elmondta, hogy "a fantasztikus homlokzat mögött az épület belseje eléggé kusza" az évszázadok során végzett átalakítások miatt, és "elveszítette sajátos jellegét, épségét, történelme egy részét".

A restaurálás 11 ezer négyzetméterre terjed ki négy szinten, és a tervek szerint 2020-ra készül el. A Prokurátus épületével egyidejűleg újítják fel a legendás Giardini Reali parkot is, Sissi császárné kedvencét. A felújítási munkák nem érintik a Procuratie három épületének Jacopo Sansovino tervezte homlokzatát. A Procuratie Vecchiének a Szent Márk tér északi oldalán álló épületét Sebastiano Ziani dózse rendeletére építették 1172 és 1204 között közhivatali épületként. Az épület három tömbből áll, mindegyik homlokzatát oszlopos árkádok díszítik. Az ügyészek hivatalául és lakóhelyéül szolgált.

PestiSracok facebook image

Kép: Vvox

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.