Pesti Srácok

Paprikanapra várják a vendégeket Ópusztaszeren

A fűszerpaprika-feldolgozás hagyományos, a tájegységre jellemző módszereivel ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője.

MTI

A tengeren túlról a Balkánon keresztül érkezett fűszerpaprikát a Dél-Alföldön minden bizonnyal a szeged-alsóvárosi ferences szerzetesek ültettek először, kezdetben dísznövényként nevelték, majd később gyógyításra is használták. A paprikás pálinkával külsőleg rovarcsípéseket kezeltek, elfogyasztva pedig "a háromnapos hideglelés", a malária gyógyítására alkalmazták. A fűszernövényt a 18. század második felében kezdték el nagyobb területeken termeszteni a Kárpát-medencében, a 19. század elején pedig a Szeged környéki tanyákon is megjelent, majd a térség egyik jellegzetes kultúrnövényévé vált. A paprika hagyományos feldolgozásának eszközeit az emlékpark skanzenjében egész szezonban láthatják az érdeklődők.

A skanzenben, az alsóvárosi portán a látogatók paprikafűzért készíthetnek és megismerkedhetnek a paprikatörés régi módszerével, a külüzéssel is. Aki feláll a lábítós mozsárra, még kóstolót is vihet a vasárnapi levesbe a finom édesnemes paprikából. A portán népi gyermekjátszó várja a legkisebbeket, az Olvasókörnél kemencében sülnek a finomságok, a Községházánál a bútorfestést próbálhatják ki az érdeklődők. A Szegedi tanyánál pedig erre a napra üzembe állítják a járgányos paprikamalmot is, lóval hajtott darálóval aprítják föl a kiszárított fűszerpaprikát.

PestiSracok facebook image

Kép: Kirándulási Tippek

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.