Pesti Srácok

Petícióval tiltakoznak Marton László ellen a Színművészetisek

A Színház-, és Filművészeti Egyetem hallgatói petícióban fordultak a rektorhoz és a kancellárhoz, hogy ne engedjék tanítani a Vígszínház volt igazgatóját, jelenlegi főrendezőjét.- írja az origo.hu

Az egyetem hallgatói petíciót írta M. Tóth Géza rektornak és dr. Vonderviszt Lajos kancellárnak, hogy az intézmény vezetése mindaddig függessze fel Marton Lászlót minden, egyetemünkön viselt tisztsége és feladata alól, amíg szexuális zaklatási ügyében hitelt érdemlő módon be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága"- olvasható a levélben, amely Markó Róbert Facebook oldalán jelent meg és amelyet saját bevallása szerint 1 órán belül 114-en aláírtak.

Azt is írták, hogy az egyetem állítson fel független vizsgálóbizottságot annak érdekében, hogy az iskola (fizikai és szellemi) falain belül történt esetleges hasonló ügyeket felderítse, kivizsgálja és ebből konzekvenciákat is levonhasson. A Színház- és Filművészeti Egyetem a Marton-ügyről azt nyilatkozta csütörtök délután, hogy amíg független hatóság nem állapít meg jogsértést, az egyetemnek nincs joga lépni az ügyben.

PestiSracok facebook image

"Elítéljük az emberi méltóság bárminemű megsértését, a hatalommal való visszaélés és a bántalmazás minden formáját. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bárki, aki bármiféle hatalommal rendelkezik, azt ne az általa vezetettek érdekében tett felelős munkavégzésre, hanem saját önös céljai, vágyai kielégítésére használja.

Meggyőződésünket és az egyetem fennállása óta folytatott gyakorlatunkat is tükröző Etikai Kódexünkben megfogalmazottak szerint minden eszközt igénybe veszünk a visszaélések megakadályozására. Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy az egyetem jelenlegi és leendő hallgatóit se érhesse sérelem, hogy tanáraink csak etikailag kikezdhetetlen emberek legyenek, annak érdekében, hogy az oktatás az eredményes művészképzéshez nélkülözhetetlen bizalom légkörében folyhasson továbbra is" - olvasható a honlapjukon.

Marton László egyébként közleményt adott ki az MTI-nek, amiben tagadja a vádakat: "Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére".

Forrás: Origo

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.