Pesti Srácok

Román filmeket mutatnak be októberben az Uriániában

Hat játék- és egy dokumentumfilmmel, valamint egy rövidfilmblokkal várja az érdeklődőket október 10. és 15. között a 12. Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmhét a Budapesti Román Kulturális Intézet leghosszabb múltra visszatekintő rendszeres rendezvénysorozata, amelyet az Uránia Nemzeti Színházzal közösen szervez több mint egy évtizede, hogy bemutassa Románia legfrissebb filmes termését.

MTI

Az esemény október 10-én Calin Peter Netzer rendező Ana, mon amour című filmjével veszi kezdetét. A vetítést közönségtalálkozó követi Diana Cavaliotti, a film egyik főszereplőjének részvételével, akinek beszélgetőpartnere Dánél Mónika filmtörténész lesz. Az Ana, mon amour két fiatal, Toma és Ana kapcsolatát mutatja be, akik között az egyetemen reményekkel teli szerelem szövődik, de kapcsolatuk hamarosan falat von kettejük köré: a bonyolult családi hátterű Ana neurózisban szenved, pánikrohamai vannak és bár a polgári jómódból jövő Toma sikeresen vállalja fel az oltalmazó szerepét, később rá kell döbbennie, hogy egy olyan ember mellett él, akit képtelen megérteni, és akiért, ha meg akarja menteni, a végsőkig el kell mennie. A film a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol Dana Bunescu, a film vágója Ezüst-medve díjat kapott.

PestiSracok facebook image

Október 11-én és 14-én vetítik a Két sorsjegy című vígjátékot, Paul Negoescu filmjét. A road movie-ba oltott vígjáték fókuszában az a sokak által ismert helyzet áll, amikor kétségbeesett emberek úgy döntenek, hogy a gyors és egyszerű pénzszerzés reményében megjátsszák a hatoslottót. A 2017-es Gopo Gála közönségdíjával kitüntetett film Ion Luca Caragiale novellájára épül, a három főhőst az Actorie de Film filmszínész iskola alapító-színészei alakítják.

A Kutyák című román-francia-bolgár-katari koprodukcióban készült thriller október 11-lén kerül az Uránia vásznára. A főszereplő Roman, Dobrudzsa egyik isten háta mögötti falujába utazik, hogy eladja a földet, amelyet néhány hónappal korábban elhunyt nagyapjától örökölt. Miközben a telek eladásán fáradozik, furcsábbnál furcsább eseményeknek lesz tanúja. A filmet Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban mutatták be, ahol a filmkritikusok részesítették elismerésben, de díjazták a TIFF-en, a Szarajevói Filmfesztiválon és a Gopo Gálán is.

Október 13-án lesz látható A Petrilla bolygó dokumentumfilm, Andrei Dascalescu rendezésében. Petrilla erdélyi bányászváros, ahol egy művész és aktivista ex-bányász a művészet és abszurd akciók segítségével próbálja megakadályozni a helyi vezetést a régi bányászati épületek lerombolásában. Célja nem csupán szülővárosa történelmének és identitásának megmentése, hanem egy kísérlet arra is, hogy új módszerekkel egybentarthassa a lassan felbomló helyi közösséget.

Ugyanezen a napon vetítik még Adrian Sitaru Törvénytelen című filmdrámáját is, amely egy ikerpár történetét és törvénytelen kapcsolatát mutatja be. Fontos szerephez jut a basáskodó orvos apa, a besúgás, az elhallgatás és a konformizmus is. A filmet az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Fórum szekciójában vetítették, ahol az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének (CICAE) díját nyerte el.

Szombaton egy rövidfilm-összeállítás kerül műsorra, amelyben Adrian Silisteanu Írott/Íratlan című alkotását, Ruxandra Ghitescu rendező Ana visszatér című filmjét lehet majd látni, valamint A hálózat elérhetetlen című alkotást Adina Dulcutól és az Eladó álmokat Vlad Buzaianu rendezésében. Vasárnap két filmmel zár a fesztivál. A Sebhelyes szívek című filmdráma 1937-ben játszódik egy Fekete-tenger parti szanatóriumban, ahová csonttuberkulózissal érkezik a húszas évei elején járó Emanuel. Radu Jude negyedik nagyjátékfilmje a 69. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíjában és Don Quijote-díjban részesült.

Az idei filmhét utolsó filmje a Fixeur című dráma lesz, Adrian Sitaru rendezésében. Radu a France Presse Hírügynökség bukaresti irodájának gyakornoka, egy teljes jogú riporteri állás várományosa. Egy Franciaországból kiutasított fiatalkorú prostituált történetének feldolgozása kiugrási lehetőséget jelent számára, hiszen ezzel bizonyíthatja rátermettségét. Minél közelebb kerül azonban céljához, annál inkább kezd rádöbbenni, hogy a dolgokhoz való hozzáállása meglehetősen megkérdőjelezhető. A film főszereplője, Tudor Istordor a 2016-os Les Arcs Európai Filmfesztiválon a legjobb férfi szereplő díját nyerte.

fotó:wikipedia

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.