Tűz, jöjj velem! – Az Arcade Fire Everything Now című lemezéről

‎ 061.hu 2017. október 13. 14:30

Haláldiszkó kezdőknek, haladóknak, vagy amit akartok. Az Arcade Fire alaposan meglepte azokat a rajongóit, akik még mindig a Funeral vagy a Grammy-díjas The Suburbs csodájának megismétlését várták a montreali kollektívától, pedig Win Butler zenekara nem egy steril szobában vészelte át az elmúlt tíz évet. Megérintették őket különböző kortárs hatások, ami már a korábbi, Reflektor című albumukon is érezhető volt, de arra senki nem számított, hogy olyan lesz a végeredmény, mint egy David Bowie-ba oltott ABBA-musical.

PZL – 061.hu

Az album remekül illeszkedik a mai dadaista diszkóra emlékeztető indie-trendekbe, szóval, bizonyos szempontból nem meglepetés az Everything Now, viszont az megnyugtató, hogy alapvetően minden dal Arcade Fire-konstrukció, pár hang alapján beazonosítható a zenekar, még akkor is, amikor a Peter Pan című dalban alapból hozzák a Tuxedomoon minimalista, naiv art-popját. Sőt, leginkább a Funeralra reflektál a produkció, az Infinite Content olyan, mintha 12 éve készítette volna a zenekar, szóval, az album elsősorban eklektikus. Az elmúlt 12 évben talán egyetlen zenekarnak sem sikerült olyan masszív kult státuszt kialakítania, mint David Bowie és Bono kedvenc zenekarának, így bármit csinálnak, azt megkülönböztetett figyelem kíséri. Mivel ma a popban az egyetlen mértékegység a bevétel, az tudja megőrizni a globális státuszát, aki megpróbálja letapogatni a kereskedelmi rádiók szerkesztőinek ízlését.

Így vesztette el az arcát a Coldplay, a Linkin Park, a Killers, az Offspring, és még vagy egy tucatnyi jobb sorsra érdemes zenekar. Az Arcade Fire nem lépte át azt a határt, amivel kiiratkozott volna az elit klubból, az Everything Now inkább csak cicázik a slágerpoppal, csak rámutat arra a kulturális környezetre, amiben élünk, ahogy több, mint harminc éve tette Bowie a Let’s Dance vagy a Tonight vagy a Never Let Me Down című albumokkal, ugyanakkor számos zenei geg, kreatív megoldás jellemzi a lemezt. Kétségtelenül nincs meg az az atmoszféra, az a melankolikus szívóhatás, ami a korai albumokat jellemezte. Ebben bizonyára szerepe van a Daft Punk-ból ismert Thomas Bangalternek, és a Pulpot erősítő Steve Mackey-nek, és a Portishead zenei agyának, Geoff Barrow-nak, akik afféle társproducerei voltak a zenekarnak.

Az Everything Now olyan, mintha, mintha a tömegkultúra szemetesében „gárbdidzsoltak” volna, nyilván erre reflektál a lemezhez járó „bedobós” áruházi katalógusra emlékeztető képes melléklet is. A minden dalhoz külön logó tervezése sem új a nap alatt, itthon talán a Depeche Mode Black Celebration albumához rendelt emblémák a legismertebbek. Az Arcade Fire új albumának coverjén sivatagot látunk vetítővászonnal, ahol magára a vászonra is a környező sivatagi tájat vetítik. A vászon jól láthatóan lakkozott felületet kapott, ha a megfelelő szögből nézünk rá, könnyen kivehető. A megfelelő szögnek a koordinátái pedig a dalokból olvashatóak ki.