Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 125 éve született Ivo Andric, "az utolsó jugoszláv író"

Százhuszonöt éve, 1892. október 9-én született a Nobel-díjas Ivo Andric, "az utolsó jugoszláv író".

MTI

Az akkoriban osztrák-magyar okkupáció alatt álló boszniai Dolacban született, szegény katolikus horvát iparoscsaládban. Korán árvaságra jutott, és a Drina menti Visegradba került rokonokhoz. Életének meghatározó élménye volt ez a kisváros, ahol keveredett a keleti és a nyugati kultúra. Iskoláit itt és Szarajevóban végezte, majd irodalmat és történelmet hallgatott Zágrábban, Bécsben és Krakkóban. 1919-ben Grazban szerzett diplomát, 1924-ben ugyanitt doktorált. Már diákkorában verseket írt, első, horvát nyelven írott költeményei egy Zágrábban kiadott antológiában jelentek meg 1914-ben. Korán kezdett fordítani is, többek között Strindberg és Whitman műveit ültette át szerbre.

Egyetemistaként részt vett a szerb nemzeti mozgalmakban, emiatt többször is bebörtönözték, 1917-ben megromlott egészségi állapota miatt amnesztiát kapott. Az első világháború alatti megpróbáltatásairól két lírai, elmélkedő prózakötetében (Ex Ponto, Nyugtalanságok) számolt be. 1921-től diplomáciai pályára lépett, s több országban képviselte az újonnan létrejött Jugoszláviát, akkori nevén Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Bár nem rajongott a monarchikus rendszerért, jól látta, hogy veszedelmek fenyegetik a délszláv népek közös hazáját, és 1933-ban berlini követként felismerte: ezek közül a hitleri Németország a legveszélyesebb. A második világháború idején, majd azt követően is Belgrádban élt, és az irodalomnak szentelte magát, ebben az időben születtek meg legjelentősebb regényei.

Ezek közül a legismertebb és a legnépszerűbb az 1945-ben publikált Híd a Drinán, Visegrad városának négy évszázadon átívelő, különös krónikája. A mű középpontjában a folyón átívelő 11 nyílású híd áll, az egymást követő nemzedékek felnövekvésének és pusztulásának, törekvéseinek és küzdelmeinek tanúja. Ugyancsak 1945-ben készült el a boszniai kisvárosban, Travnikban játszódó Vihar a völgy felett című regénye, amely a napóleoni háborúk képét festi meg boszniai görbe tükörben. Sokszor feldolgozott témához nyúl A kisasszony című regényében, amely a fösvénység új oldalait eredeti felfogásban tárja az olvasó elé. 1954-ben jelent meg Az elátkozott udvar című kisregénye, amelyben az isztambuli börtönben raboskodók egymásnak mesélt történetein keresztül elevenednek meg a történelmi korok és események, ölt alakot az emberi nagyság és nyomorúság. (A börtön vezetőjét állítólag Sztálinról mintázta az író.)

A második világháború utáni, immár kommunista népköztársaság Jugoszlávia ismét diplomáciai szolgálatba hívta, ám ő ezt nem vállalta. A közéletben 1950 és 1953 között képviselőként vett részt, de inkább irodalommal és tudománnyal foglalkozott, több tagköztársaság akadémiája is tagjává választotta. Elbeszélésköteteiben a korabeli Boszniát a legkülönfélébb figurák, a legváltozatosabb emberi sorsok tükrében mutatta be. Műveit jobbára szerbül írta, tele régies, több délszláv nyelvben is ismert kifejezésekkel. Műveit sok helyen önéletrajzi elemekkel színezte, és forrásként felhasználta a bosnyák mesekincset is. Írt számos remek útirajzot, irodalmi és képzőművészeti esszéiben (köztük Goyáról és Racine-ról) biztos ítélőképessége és nagy műveltsége mesteri stílussal párosul.

A szinte csak az irodalomnak és a hazája szolgálatának élő író 1958 szeptemberében feladta agglegény életét, és feleségül vette a nála majdnem húsz évvel fiatalabb Milica Babicot, a Szerb Nemzeti Színház jelmeztervezőjét. Az irodalmi Nobel-díjat 1961-ban kapta meg "nagy epikai ábrázoló erejéért, amellyel hazája világát és népe sorsát bemutatja". 1968 márciusában meghalt a felesége, az író egészségi állapota ettől kezdve fokozatosan romlott. 1974 decemberében került a belgrádi kórházba, és 1975. március 13-án meghalt. Ivo Andric magát az utolsó jugoszláv írónak nevezte, s valóban benne fejeződtek ki legjobban és végletes formában a délszláv térség egységtörekvései, amelyek halála után véres szembenállásnak adták át a helyüket. Műveit számos nyelvre lefordították, a Híd a Drinán című regényéből Dejan Sparavalo bosnyák zeneszerző írt operát. 2014-ben az észak-boszniai Visegradon felavatták az írónak emléket állító és egyben turisztikai célpontként is szolgáló Andricgradot (Andric város), amely Emír Kusturica filmrendező ötlete alapján készült el.

PestiSracok facebook image

Kép: Serbia.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.