Pesti Srácok

Back In Black - Eltemették Malcolm Youngot, az AC/DC alapító gitárosát

Eltemették Malcolm Young gitárost, az AC/DC rockegyüttes alapítóinak egyikét kedd délelőtt Sydneyben.

MTI

A St. Mary katedrálisban tartott szűk körű szertartáson a családon kívül a legendás zenekar jelenlegi és hajdani tagjai - köztük Malcolm testvére, Angus - és más neves ausztrál rockerek, zenei menedzserek vettek részt. A gyászbeszédet Bradley Horsburgh, a család egyik tagja, valamint David Albert, a zenekar kiadója, az Albert Productions vezetője olvasta fel. A gitáros életútját és sikereit felidézve Albert hangsúlyozta, hogy Young zseniális zenész és dalszerző volt, ám szerény ember is, aki nagyra becsülte a családja körében töltött időt. Malcolm Young 64 éves korában hunyt el november 18-án. Évek óta demenciában szenvedett, 2014-ben egy szélütés után vonult vissza a zenéléstől. A Skóciában született, de Ausztráliában felnőtt Malcom és Angus Young barátaikkal 1973-ban alapították az AC/DC-t, amelynek jelentése váltó- és egyenáram.

PestiSracok facebook image

A varrógépen látható jelölést nővérük javasolta és a fiúk azonnal beleegyeztek, mert a rövidítést energikusnak és felvillanyozónak találták. Az ausztrál kocsmákban edződött AC/DC 1975-ben adta ki első lemezét, High Voltage címmel, ezt követte a T.N.T., a Powerage - a címek is jól jelzik zenéjük dinamikáját, robbanékony stílusát. A rockrajongók által jól ismert riffek nagy része Malcolm Young leleménye, a szólókat a koncerteken fel s alá rohangáló, nem egyszer Chuck Berry híres kacsajárását utánzó Angus vezette elő. A zenekar utolsó lemeze 2014 novemberében jelent meg Rock Or Bust címmel, ennek felvételében betegsége miatt Malcolm Young már nem tudott részt venni, helyére unokatestvére ugrott be. Az AC/DC 2003-ban került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Melbourne-ben utcát is neveztek el róluk.

Kép: AC/DC news

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.