Pesti Srácok

Concerto Budapest: Orbán György 70 / Csíky Boldizsár 80

Az idén 80 esztendős Csíky Boldizsár és a 70 éves Orbán György műveivel ünnepelte a marosvásárhelyi születésű zeneszerzőket a Concerto Budapest koncertje a Pesti Vigadóban.

MTI

A műsorban Orbán György 1984-es első Serenatája és Hegedűversenye mellett Csíky Boldizsár Obsessiones című művének magyarországi bemutatója és a Gulag hangzott el Rácz Zoltán vezényletével, közreműködött Kruppa Bálint hegedűművész és a Szent Efrém Férfikar (karnagy Bubnó Tamás).

PestiSracok facebook image

A 2008-ban, Kolozsváron bemutatott Gulag című szimfonikus emlékműve hátteréről Csíky Boldizsár hétfőn az MTI-nek elmondta: kevesek tudatában él Magyarországon, hogy a Duna-deltában, Erdélyben, többek között Barcaföldváron milyen koncentrációs táborok voltak, de ennek az emberi szenvedés szempontjából bele kell kerülnie a köztudatba.

Az emberekben sok el nem hangzó gondolat, érzés maradt, amely kísértő erővel nyomasztja őket, s ilyen ki nem mondott, be nem fejezett gondolat folytatódik az idén nyáron komponált Obsessionesben, amelyben az előző művek visszhangjai is megjelennek. Mindkét műnek feszült hangulata van, amelyet a "színekkel rendelkező" zenekar értőn, méltó módon adott vissza - fogalmazott, kiemelve: a kiváló drámai érzékkel rendelkező karmester olyan képességgel is rendelkezik, amely a művek kontinuitását, összefüggő előadását, folyamatosságát biztosítja. Mint mondta, a műsor összeállítása egy gesztus volt feléjük, marosvásárhelyi születésű zeneszerzők felé.

Az egyéni nyelv maga a stílus, s ennek megtalálása korszakunkban komoly probléma - hangsúlyozta a zeneszerző, hozzátéve: az foglalkoztatja a legjobban, hogy sikerült-e egy olyan nyelvezetet kialakítania, amelyről rá lehet ismerni, de lehet, hogy ez csak egy álom. A közös zenei nyelv, amelyet minden szerző ismert, Mozart színre lépésével bomlott fel - emlékeztetett.

Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 1961-ben végzett a Kolozsvári Zeneakadémián, 1961-től 1981-ig a Zenei Líceumban tanított, 1990-ig a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeti titkára, 1997-ig igazgatója volt. Csíky Boldizsár felidézte, hogy nyugdíjazása után szabadabb lett, azóta több művet is komponált, míg előtte kétfelé orientálta a zenei képességeit. Csíky Boldizsár a közelmúltban Pro Cultura Hungarica kitüntetést vehetett át.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.