Pesti Srácok

Duplázik Budapesten Enrique Iglesias

Nemrég érkezett a hír, hogy tizennyolc év szünet után Enrique Iglesias tavasszal újra Magyarországon koncertezik. A március 11-i koncertre óriási az érdeklődés, a jegyek néhány nap alatt elfogytak, ezért Enrique Iglesias két koncertet ad Budapesten: március 11-én és 12-én is fellép a Papp László Sportarénában.

061.hu

Enrique Iglesias Budapestet a világkörüli turnéja egyik állomásaként illesztette be, ahol szoros egymásutànban követik egymást a koncertek. Az énekes elénekli az összes régi és új slágerét. Olyan dalokat hallhatunk majd, mint a Bailamos, a Hero, a Duele El Corazón, a Loco, a Heart Attack, a Bailando, vagy a Subeme La Radio. Enriqe Iglesisas valódi világsztár, albumait, dalait a világ minden kontinensén ismerik és szeretik. A Bailando klipje az egész világon a második legnézettebb a YouTube-on, eddig közel két és fél milliárd ember nézte meg.

PestiSracok facebook image

Enrique Iglesias Grammy-díjas spanyol énekes, húsz éves karrierje során közel száz millió lemezt adott el világszerte. Eddigi pályafutása során több, mint ötszáz díjat nyert, 2016-ban az American Music Awards-on a közönség kedvenc művészének szavazták meg, 2017-ben, az előző évhez hasonlóan, a Latin American Music Awards-on öt kitüntetést kapott, köztük az Év Művésze díjat.

fotó: Rádió 1

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.