Pesti Srácok

Elhunyt Balla Demeter, fotóművész

Elhunyt Balla Demeter, fotóművész

Életének 87. évében vasárnap elhunyt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a nemzet művésze.

MTI

Balla Demeter 1931. május 4-én született a Szentes környéki tanyavilágban. Fotográfiával 1951-ben autodidakta módon kezdett foglalkozni, 1954-ben határozta el, hogy a fényképezést választja hivatásául. 1957-ben megszerezte a fényképész szakmunkás bizonyítványt, és még abban az évben a Fővárosi Fotó Vállalatnál helyezkedett el. Felvételeire hamar felfigyeltek, számos díjat nyert, és ettől kezdve rendszeresen dolgozott képes lapoknak, könyvkiadóknak.

PestiSracok facebook image

Az 1960-as években a Stern című lap tette világhírűvé, amely közölte képeit, majd Mihail Romm szovjet filmrendező a Hétköznapi fasizmus című filmjével, amelynek a középpontjában szerepelt a Sternben megjelent képe. Később Jancsó Miklós mellett a Sirokkó című filmet fotózta, és ott összebarátkozott Marina Vladyval. Az ő segítségével eljutott Moszkvába, ahol magánszorgalomból fényképezte a szovjet értelmiséget. Ezekkel a képekkel 1972-ben Pravda-díjat nyert.

1969-től a Lapkiadó Vállalat szerkesztőségeiben dolgozott, az Ádám Magazintól ment nyugdíjba 1988-ban. Azóta kizárólag alkotó munkájának élt. 2007 óta szellemi patrónusa volt az interneten szerveződött Látszótér fotós és rádiós közösségnek.

Fotográfiai tevékenysége műfaji sokféleséget mutat: készített portrékat, riportfotót, tájképet, csendéletet, aktot. Irodalmi és képzőművészeti alkotásait folyamatosan publikálta. Idős korában olyan fotókat csinált, "melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember - bármely sokat is gondoljon magáról - mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után" - írta nekrológjában Kincses Károly fotótörténész.

Balla Demeter művészetéről a világ számos országában jelentek meg írások, interjúk. Műveit jelentős köz- és magángyűjtemények őrzik. Képeivel számos nemzetközi kiállításon nyert díjat, munkásságáért számos kitüntetést vehetett át: 1977-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 2002-ben megkapta a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, 2004-ben Kossuth-díjat kapott négy évtizedes, kiemelkedően magas színvonalú, a magyar fotográfiát gazdagító munkásságáért, 2013-ban Aranytoll-díjat vehetett át, 2014-ben megkapta a Nemzet Művésze címet. 1999-ben Demeter-díjat alapított azok számára, akik önzetlenül tesznek a hazai fotóművészetért.

Több mint hat évtizedes pályája alatt számtalan egyéni és csoportos tárlaton mutatkozott be. Tavaly a Fotóművészeti Nemzeti Szalonon új fotóval szerepelt, utolsó kiállítása az idei év elején volt látható a Balassi Intézet galériájában, ahol Töredékek címmel íróportréiból kínáltak válogatást.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?