Pesti Srácok

Gyulai Líviusz-kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban

Mesék álló- és mozgóképeken címmel nyílt kiállítás a 80. születésnapját ünneplő Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, rajzfilmrendező műveiből csütörtökön a Pesti Vigadóban.

MTI

A nemzet művészének, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjának kiállítása január 28-ig látogatható az MMA székházában. Fekete György, az MMA elnöke köszöntőjében elmondta: csaknem 200 kép látható a kiállításon, amely a művész valószínűleg eddigi egyik legnagyobb tárlata. Az általa nagyra becsült művészt méltatva kiemelte, hogy a pimaszság, az érzékenység, a kedvesség, a finomság, az irónia, az önirónia egy emberben így ritkán összegeződik, az pedig különösen ritka, hogy valaki az eredendő egyéniségét a művekben ilyen mértékben meg tudja jeleníteni. "Gyulai Líviusz olyan elképesztő módon hasonlít a saját műveire és a művek úgy hasonlítanak Líviuszra, hogy az ritka a magyar képzőművészetben" - tette hozzá.

Mint mondta, lenyűgözi az a kitárulkozás, az őszinteség és vakmerőség, ahogy a művész a közönség elé tárja életét.
"Szóval itt ez a másik világ, amiben másként vannak a dolgok, nem jobban vagy rosszabbul, de szerethetőbben, annyi szent" - fogalmazott megnyitójában Orosz István grafikusművész, filmrendező, a tárlat kurátora. "Fametszet? Rézkarc? Kőnyomat? Linó? Nem válogat, őt választja ki magának Psyché, a hajdani költőnő" - mondta, utalva a művész Weöres Sándor Psyché című kötetéhez készült illusztrációjára.Orosz István elmondta: az életmű zömét bemutató kiállításon önálló grafikai munkák, könyvillusztrációk és animációs filmhez készített alkotások kaptak helyet. A monitorokon a művész animációs filmjei is láthatók és az illusztrált könyvek is megtekinthetők.

Mint a kiállítás ismertetőjében Orosz István írja Gyulai Líviuszról: "kézre áll neki minden, a finom pontozás, az éles metszés, a lendületes vonalrajz, a laza ecsethúzás. Bravúros nézőpontváltásokkal és izgalmas stílusváltásokkal varázsolnak el a Vigadóban kiállított grafikai lapok". Orosz István kiemelte: a művész talán legfontosabb illusztrációja, amellyel annak idején - 35 évesen - berobbant a köztudatba, Weöres Sándor Psychéje. Ugyanazt tette mint a költő, amikor egy fiktív írónő stílusában megírta a könyvet, Gyulai Líviusz is kitalált egy akkori, 19. század eleji grafikai stílust, és azt pontosan tudta imitálni. "Stílusbravúr, amit akkor végrehajtott" - tette hozzá. Mint mondta, a művész illusztrálta többek között Fazekas Mihály Lúdas Matyiját, Balzac Pajzán történeteit, Shakespeare műveit, Leacock és Egon Erwin Kisch munkáit.

PestiSracok facebook image

Kiemelte Gyulai Líviusz görög olimpiainaptár-sorozatát és Babits Jónás könyve című művéhez készült litográfiáit.
"Azt hiszem, minden alkotótársam egyetért abban, hogy mikor újra és újra együtt látja munkásságának gyümölcseit, maga is elképed" - mondta Gyulai Líviusz. "Nézzék a munkáimat olyan szeretettel, ahogy én a papírlap fölé hajolva csináltam őket" - fogalmazott. A művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából Lulu 80 - Mesék álló- és mozgóképeken címmel a kiállításhoz kapcsolódva katalógust is kiadott a Magyar Művészeti Akadémia.

Kép: Gyulai Líviusz

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.