Pesti Srácok

Holnap kezdődik a Magyar tudomány ünnepe

Könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, előadások és az Ige-Idők című kiállítás is várja az érdeklődőket a magyar tudomány ünnepe alkalmából november 2. és 5. között a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ennek keretében a reformáció 500 évét bemutató Ige-Idők kiállítás hosszabbított nyitva tartással, 10 és 21 óra között, ingyenesen látogatható.

MTI

A tudomány hónapja nyitórendezvényén november 2-án bemutatják Ujváry Gábor Bécs és a magyar kulturális külpolitika című könyvének második kötetét, amely a Kulturális hídfőállások alcímet viseli és a kulturális kölcsönhatások több évszázados múltra visszatekintő összefoglalásán túl a Bécsi Magyar Történeti Intézet, majd a Collegium Hungaricum 1970-es évekig tartó históriájával foglalkozik.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak a programsorozat első napján Farkas Gábor Farkas Tragédiák és legendák II. Lajos halálához kapcsolódóan című, tematikus vezetéssel egybekötött előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadó az Ige-Idők című kiállításon azt a kérdést járja körül, hogy mi veszett oda 1526. augusztus 29-én, Mohács mezején. A magyar tudomány napján, november 3-án, a Politikum és reformáció című történész-kerekasztal résztvevői azt vizsgálják, hogyan hatott a reformáció a politika gyakorlatára és elméletére Európában és Magyarországon.

November 4-én az Ige-Idők című kiállításon Kiss Erika, a tárlat kurátora vezetésével ismerhetik meg a látogatók a magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyait. Délután Regénybe zárt sorsok - erdélyi protestáns nagyasszonyok címmel, Ugron Zsolna és Várkonyi Gábor előadásában, a regényhős és a forrásokban magát megmutató 17. századi arisztokrata karaktere bontakozik ki. Majd meghívott szakértők részvételével az anyanyelv és felekezet kérdéskörét vizsgálja az Omnes gentes - a protestantizmus nyelvi, és etnikai viszonyai a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetés.

November 5-én az Ige-Idők - A reformáció 500 éve című kiállítás zárónapján Kiss Erika, a kiállítás kurátora utolsó alkalommal vezeti végig a látogatókat a tárlaton. A látogatás után a REC Trió Luthertől Telemannig című barokk zenei kamarakoncertje lesz hallható, a műsorban Luther-énekek is megszólalnak.

fotó:itthon.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.