Pesti Srácok

Ismét Lux-filmnapok az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Ismét Lux-filmnapok az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Magyarországon idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament Lux-díjára jelölt döntős filmeket. A három alkotást november 8. és 10. között láthatja a közönség.

MTI

A Lux-filmnapok idei nyitófilmje szerdán Valeska Grisebach Western című alkotása lesz, amely egy szokatlan vendégmunkás-történetet mutat be. A német-bolgár-osztrák koprodukcióban készült történet érdekessége, hogy Kelet- és Nyugat-Európa találkozását, átjárhatóságának kérdését nem a Nyugatra vándoroló kelet-európai, hanem fordítva: Bulgáriában dolgozó német munkások történetén keresztül dolgozza fel, a western műfaj stíluseszközeinek megidézésével. A film a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat nyert, korábban pedig Cannes-ban versenyzett az Un Certain Regard szekcióban.

Amanda Kernell svéd-norvég-dán koprodukcióban készült, Számi vér (Sameblod) című filmdrámáját november 9-én vetítik. A harmincas években játszódó cselekmény a kisebbségi lét - a diszkrimináció, az asszimiláció, a lehetséges önérvényesítés - kérdéseit járja körül. A film idén áprilisban elnyerte a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Hullámtörők-díjat, és 14 további nemzetközi fesztiváldíjjal is elismerték. A zárónapon tűzik műsorra a francia Robin Campillo 120 dobbanás percenként (120 battements par minute) című drámáját, amely a kilencvenes évek Párizsába kalauzolja a nézőt, és dokumentarista formanyelvi megoldások, valamint archív anyagok segítségével enged bepillantást a korabeli AIDS-aktivizmus történetébe.

PestiSracok facebook image

A 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film négy díjat is nyert, köztük a zsűri nagydíját és a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is, emellett ez az alkotás Franciaország hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára. A Lux-díjért versengő három döntős filmet egy nemzetközi zsűri választott ki. Az alkotásokat a Lux-filmnapok keretében az Európai Unió mind a 28 tagállamában feliratozva vetítik a közönségnek. A Lux-filmdíj az Európai Parlament filmművészeti díja, amelyet 2007 óta minden évben olyan alkotásoknak ítélnek oda, amelyek az európai kulturális sokszínűségről, az európaiak életéről és identitásáról, aktuális társadalmi kérdésekről szólnak.

Kép: Valeska Grisebach Western című filmjének plakátja

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?