Pesti Srácok

Kedden ünnepli 10. szülinapját az utánozhatatlan Bélaműhely

A Bélaműhely Sound Art 2007 óta foglalkozik hangkeltő eszközök építésével és kísérletezik hangszeres játékok fejlesztésével kutatva az emberek hangokhoz, zenéhez és hangkeltéshez való viszonyát. Az elmúlt néhány évben több, a maga nemében egyedülálló hangszert és zenei játékot fejlesztettek ki Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen.

MTI

Több mint húsz hangszerszámuk közül jelenleg három a világon egyedülálló. A koncertek, színházi és filmes munkák mellett rendszeresen tartanak workshopokat gyerekeknek és felnőtteknek, ahol a résztvevők játékos zenei gyakorlatok közben a különböző hangok keletkezését, fajtáit és a csendet térképezhetik fel. CSÁCSÚCSÍCSÓ c. lemezükön egyaránt szerepelnek egyedi hangszerelésű techno-számok és versfeldolgozások is. A Trafóban 2013 tavaszán bemutatott Milarepa Sound System városi hangokra és elhagyott tárgyakra épített egész napos hangtúrája során Budapest több kerületét is megzenésítették. 2015 ben pedig a Soharóza kórussal közösen játszották Karmesterjáték elnevezésű produkciójukat .

PestiSracok facebook image



A koncerthez kapcsolódva októberben egy interaktív kiállítás nyílik a Jurányi Házban, ahol a zenekarról készült gazdag fotó és mozgókép anyag kerül majd közszemlére sok meglepetéssel.

A koncerten megszólaló hangkeltő eszközök: biciklidob, gettomarimbula, fakutya, papírkutatya, slagszax, bájkofon, járólapofon, kerítés, hangburgerek, óriáscajon, gigantocypris, hangszeríj, hordonka/gettocselló, billentyűzetshaker, szett, fulyaratilinkó, proteintabla, technoteknő, biciklikormánytilinkó…..

Vendég a Soharóza kórus

A nem hivatásos zenészekből alakult Soharóza kórus minden megjelenése – legyen az barlangban, egy erőmű vezérlőtermében vagy épp egy tóparton – játék és kísérlet. Tagjai az emberi hang, a nyelv, ősi zenék és komponált zeneművek felhasználásával új formákat és hangokat keresnek. A 2008-ban Halas Dóra karnagy vezetésével, Bodó Viktor, a Szputnyik Hajózási Társaság rendezőjének felkérésére alakult kórus egyik ismérve a játékszabályokon alapuló improvizáció és az egyedi repertoár. Énekeseik a próbák és koncertek alkalmi zeneszerzői is egyben, akik a közösségi zenélés során megmutathatják saját egyéniségüket és kreativitásukat. Jelentettek meg már kórusimprovizációs lemezt, készítettek szlengoperát és dolgoztak fel 12. századi vallási hagyatékot is. Szerzeményeik kiindulópontja a felszabadultságon alapuló énektechnika és a kimeríthetetlen alkotókészség.

Zenészek: Iszlai Renáta, Varga Merse , Horváth Richárd , Szász Dániel, Szegő Dávid, Kertész Endre , Láng Dániel, Krolikowski Dávid, Molnár Bence, Kopcsik Márton, Rimóczi István

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.