Pesti Srácok

A képzőművészet segítségével vasárnapig ingyen sétálhatsz Párizsban

A Virág Judit Galéria november 26-ig látható Párizs-Budapest című tárlata egy valódi kuriózum, ugyanis még sosem dolgozták fel ennyire átfogóan a francia főváros XX. századi magyar művészetre gyakorolt hatását. Eme tárlat a Virág Judit Galéria háromrészes kiállítás-sorozatának második része; a tavaly nagy sikerrel megrendezett Berlin-Budapest kiállítás után – amely kapcsán a galéria a művészettörténeti szakma egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Opus Mirabile díjat is elnyerte az ehhez összeállított katalógusukkal –, a most nyíló tárlaton Párizs és hazánk közötti képzőművészeti kapcsolatok kerülnek a középpontba az 1880-as évek végétől az 1960-as évekig.

061.HU

A 70 évet felölelő tárlatot hosszú kutatómunka eredményeként köz- és magánygyűjteményekből állították össze, A Falk Miksa utcáról betérve olyan remekműveket tekinthetünk meg ingyen, amelyek még sosem voltak kiállítva, így a közönség itt láthatja őket először. Irigykedve szemléltük a festmények forrását jelző “magántulajdon” címkéket: nem lehet rossz, ha valakinek a nappalijában egy Rippl-Rónai- vagy Vaszary-mű lóg. A műtárgyak között nemcsak festményeket, hanem szobrokat és fotográfiákat is láthatunk.

A hiánypótló kiállítással egy időben megjelenő kiadvány rávilágít arra, hogy a modern magyar művészet kialakulásában és sokszínűségében milyen fontos szerepet játszottak festőink hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi utazásai.

PestiSracok facebook image

Utolsó tárlatvezetés:

November 25. szombat, 11 óra //
November 26. vasárnap, 11 óra.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.