Pesti Srácok

#slowxmas: Lassulj le, és találd meg a közeledő ünnep valódi értékét!

A karácsony közeledtével nehéz a fővárosban úgy megmozdulni, hogy az ember ne ütközzön úton- útfélen egy felpörgött, zsúfolt adventi vásárban, ám Budapest három ikonikus utcája összefogott, és mert nagyot álmodni. A Falk Art& Antique Street képviseletében a Falk Miksa utca, a Ráday Soho, avagy a Ráday utca és a Bartók Béla Boulevard közösség aka Bartók Béla út idén visszatér az ünnep alapértékeihez, vagyis a hatalmas tömeg és a nagy pörgés helyett az ízléses, ember közeli ünnepvárásra, a meghitt, nyugodt készülődésre helyezik a hangsúlyt december 8-án.

061.HU

“Budapest tematikus utcái úgy teremtenek dinamikus pezsgő életteret, hogy közben megőrzik a múlt sajátos hangulatát, örökségét és hagyományát. Ezek a közösségi terek úgy viselik a régi idők báját, hogy szolgáltatásaikkal a ma emberének minden igényit kielégítik. Advent idején pedig éppen erre a lelassulásra, az alapértékekhez való visszatalálásra van szükségünk a nagy hajtás és személytelenség helyett.”- összegezte az #artxmas, #kultxmas, #slowxmas kapcsán a budapesti tematikus utcákat menedzselő BUM Nonprofit Kft. nevében Király Gabriella bevásárlóutca menedzser.

PestiSracok facebook image

Az utcák “slow” karácsonyi programjai

Bartók Béla Boulevard

11:00: Adventi séta a Szent Hegyre

A #slowxmas programunk jegyében egy kellemes adventi sétát szervezünk, ahol végig lehet járni a környék templomait és meg lehet ismerni azok történeteit. A séta 11 órakor indul a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumból Csillag Péter vezetésével.

A tervezett útvonal: Ménesi út, – volt Emmaus kápolna, Szeretet Leányai Társulat – Vinczés Nővérek rendháza, Lazarista rendház >>> Mányoki út – Szent Imre kollégium felső kertje >>> Orlay utca – Világosító Szent Gergely Örmény katolikus kápolna >>> Bartók Béla út – Szent Imre Kollégium és Kápolna, szóban a Sziklakápolna. A séta a Kelet Kávézó és Galériaban ér véget kb. 13 órakor. A program a #Reformáció500 pályázat keretében valósul meg.

15:00: Három Hét Galéria – tárlatvezetés

15.00-16.00-ig ingyenes tárlatvezetés az aktuális kiállítóval, Wolsky Andrással + süti

17:00: Karácsonyi Dekoráció Workshop a Bartókon (Bartók Béla 33 szám alatt)

Készítsd el a kedvedre való karácsonyi dekorációt a rendelkezésre álló alapanyagokból, szakmai segítségnyújtás, hangulatos zene és finom forralt bor mellett. A tervezett tematika szerint a trendeknek megfelelő, természetes anyagokból alkotunk, de aki szeretne, belecsempészhet egy kis klasszikus csillogást a dekorációba. A cél az, hogy a végtermék egyedi, formabontó alkotás legyen illetve, hogy pár praktikus technikát is elsajátíts.

Minden szükséges alapanyagot és kelléket biztosítunk, neked nincs más dolgod, mint regisztrálni az [email protected] e-mail címen Krizsán Barbaránál, és befizetni előre a részvételi díjat, amely 12.000 Forint. Jelentkezz a barátnőddel együtt, így kaptok kis kedvezményt, azaz két főnek egyidejű jelentkezés esetén 20.000 Forint a részvétel.

Az alábbi alapanyagokból válogathatsz, melyeket különös műgonddal állítunk össze nektek, hogy szabadon engedhessétek a fantáziátokat: alapok, fatörzs, fenyő, termések, eukaliptusz, kövirózsa, gyertyák, arany, ezüst és fehér festék, moha, zuzmó és hasonló szépségek.

A workshopra vásárolt alapanyagokat a résztvevők szabadon felhasználhatják, azaz nincs mennyiségi korlátozás, hogy hány díszt viszel haza.

A foglalkozás 5-10 fő között lesz megtartva, túljelentkezés esetén nyitunk új időpontot szombatra. Az időtartam nagyjából 2-3 óra

Ha esetleg van valami ötleted, amit szeretnél megvalósítani, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, jelezd bátran és együtt megcsináljuk!

#Jelentkezési_határidő: #december_6.

Pop up Karácsonyi Design Vásárok

– Moha Café (Bartók Béla út 11.)

– Kelet Kávézó és Galéria (Bartók Béla út 29.)

– Szatyor Bár és Galéria (Bartók Béla út 36.)

– Bartók Béla Boulevard iroda (Bartók Béla út 33.)

– La Nube (Bartók Béla út 41.)

– Faur Zsófi – Ráday Galéria (Bartók Béla út 25.)
Soadyart, Papetri, Bijou Beton, Mancika, ZsuKa, Plastenka, HelloEvus

– Tranzit (Bukarest – Ulászló u. sarok)

– Chocofacture (Kende u. 3.)

– Café Créme Gottier: Adventi ékszerkiállítás és vásár. Éteri, finom, szemet gyönyörködtető apró Niuni karkötők láthatók a Caféban december 8-tól! Dekoratív, Swarovski-gyöngyökkel is díszített, visszafogott, de részletgazdag kis ékszerek széles szín- és formaválasztékban vásárolhatók meg, amelyek romantikus karácsonyi ajándékként is megállják a helyüket.

– Kiss Áron Magyar Játék Társaság: játékvásár / az adventi hétvégéken

#SLOWLIFE– Saunatogo slowxmas. Szauna-sziget a Gárdonyi téren dec. 8-9 mobilszauna a Gárdonyi téren / dec. 8-9. nyitva tartás P: 17-21 SZ: 11-21

Falk Art& Antique Street

16.00: Tematikus SÉTA a Falk Miksa utcában Zsófia Nóra Nagy művészettörténész tartja. Találkozó a Columbo szobornál (Falk Miksa utca és Szent István krt sarok). A séta kb. 1 óra hosszú. Téma: Az Art&Antique S. Galériái és utcánk érdekességei.

17.00 és 19.00: Haas Galéria – Tárlatvezetés

Haas Galériában (Falk Miksa utca 13.) a tárlatvezetésen túl ezen a napon 15% kedvezményes akció is várja a kedves látogatókat!

Díszcsomagolás

Hozza el az utcában megvásárolt karácsonyi ajándékát és az alábbi helyeken szakszerűen becsomagolják Önnek december 8-án. Európa Galéria (Falk Miksa utca 18.); Moró Antik (Falk Miksa utca 13.); Haas Galéria (Falk Miksa utca 13.)

Ráday Soho

A Ráday utcában ezen a hétvégén szervezett városnéző csoportokat indítanak, az egyikben az utca kortárs művészeti galériáit, különböző stílusokat és az alkotókat lehet megismerni, beleértve a Ráday utca építészettörténeti nevezetességeit. A Bakáts téri templom 19. századi orgonáját közelből csodálhatjuk meg, sőt az eddig kevesek által látott altemplomba is be lehet jutni. December 8-án több vendéglőben és helyszínen lesznek kulturális és művészeti események: Inka Grill Bisztró, Soul Café, Hello Hal Fish Bar, Vörös Postakocsi, Wokzilla, Mangacowboy, Rombusz Terasz, Nándori Cukrászda, Kisesti, Jedermann, Balázs Café, Input, Cevap Grill és további helyek, helyszínek.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.