Pesti Srácok

Szigorúan ellenőrzött vonat – A Gyilkosság az Orient expresszen című filmről

Csak Kenneth Branagh a megmondhatója, hogy miért vették elő Agatha Christie híres krimijét, a Gyilkosság az Orient expresszen című regényt, hiszen a moziba járó 15 és 35 év közötti célcsoport már nem tud értelmezni egy régi vágású történetet, a hatvan plusszosok pedig nem moziba járnak, hanem szűrésekre. Ez olyan titok, amire csak maga Hercule Poirot tudja a választ, akit Kenneth Branagh alakít. A kör bezárult.

PZL – 061.hu

A produkcióban mutogatott tájak annyira túl vannak színezve, mint egy Jehova tanúi vallásos brossurában, vagy a Harry Potter filmekben, és persze érthető a mozi hegyekhez és völgyekhez való viszonya: valamivel fenn kell tartani a játékfilmes illúziót, mert ez a történet valójában egy vonatbelsőben játszódik, ami akkor is ingerszegény és unalmas, ha éppen a harmincas évek art deco luxusát próbálja átélhetővé tenni. Az rendben lenne, hogy egy mindenki által ismert történetet úgy dobsz fel, ha telepakolod sztárokkal, de aztán az egésznek inkább az esztrádhoz lett köze, mintsem egy nyomozáshoz. A film az év egyik legnagyobb sztárparádéja, olyan mint egy szilveszteri show, ahol egymásnak adja a büfé kocsi kilincsét Kenneth Branagh, Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Penélope Cruz és Willem Dafoe.

PestiSracok facebook image

Persze, Sidney Lumet klasszikus feldolgozása is szupersztárok fesztiválja volt, Lauren Bacall, Ingrid Bergman, Sean Connery, Michael York, Albert Finney, John Gielgud főszereplésével, így nem neveznénk túlságosan erős koncepciónak a movie star rajongói Lutra albumot, ami 2017-ben csak egy afféle karácsonyi örömkoncert lett. Nem szikrázott össze a sok ismert arc, és nem is erősítette egymást. Deep ezúttal is ripacs volt, aki már csak Jack Sparrowt tudja hozni, esetleg a Kalapost, egy átlagos gyilkost nem, mert alapból felülstilizált minden gesztusa. Branagh a másik ripacs, aki David Suchethez képest halovány karakter, ugyanakkor pont a megfelelő barber shopban készítették a bajuszát, ami némileg feledteti, hogy mennyire humortalan és ellenszenves figurát sikerült faragnia Hercule Poirotból.



A film felmondja a píszít, ugyanakkor a boros hasonlat sántít, mert amikor a vörös bort (színes bőrűekre utalva) összekeverik a fehér borral (fehérekre utalva), abból bizony nem lesz rozé, mint ahogy azt a film állítja. Nemcsak a rozét kell ismernünk, hanem már ha beleírunk egy történetbe, a kiválasztott történet fókuszpontjait is. A Gyilkosság az Orient expresszen az irodalom egyik legismertebb krimije, így aki már az úttörő táborban is olvasta hetedikes korában, azon kb. akkora az izgalom lesz úrrá, mint amikor visszanéz egy focimeccset a végeredmény ismeretében. Már pedig az ortodox rajongók reakcióit ismerve az eredeti történeten nem változtattak.



Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, amikor a havazás miatt a mozdony kisiklik, és valakit brutális módon meggyilkolnak. Persze, minden utas gyanúsított, mert szép lassan kiderül, mindenkinek volt oka arra, hogy megölje Ratchettet (Johnny Depp). Onnan persze, hogy az ismert történet közepén kiderül, hogy mindenkinek köze van az Armstrong-család tragédiájához, a szörnyű gyerekgyilkossághoz, (amit a Lindbergh-bébi története ihletett) sejthető, hogy a "mindenki gyanús" motívum ezúttal sokszorosan is igaz lesz, így azok számára is, akik csak most ismerkednek a sztorival, könnyen megfejthető lesz a feladvány. Poirrot bajuszát remekül megpödörték a borbélyok, már csak filmen kellett volna kicsit pödörni, hogy olyan legyen, amilyen egy XXI, századi feldolgozástól elvárható lett volna.

Gyilkosság az Orient expresszen
angol film
rendezte: Kenneth Branagh
szereplők: Kenneth Branagh, Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Penélope Cruz
Bemutató: 2017. november 9.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.