Pesti Srácok

Újra lesz táncház a Gödör Klubban

Újra megnyílt az évekig nagy sikerrel működő Belvárosi Táncház a Gödörben, ahová minden hónapban kétszer, csütörtökönként várják a bulizni vágyó közönséget. A hosszú évekig nagy sikerrel működő táncház két hete teltházzal indult újra Budapest belvárosában.

MTI

A Gödör Klubban két zenekar muzsikál majd minden második csütörtökön. Az egyik teremben a moldvai csángó talpalávalót a PásztorHóra zenekar húzza, Bergics András és Szlama László vezetésével. Itt egyszerűbb körtáncok lesznek, amelyekbe könnyebb becsatlakoznia azoknak is, akik még soha nem jártak táncházba. A másik teremben a Fonó zenekar muzsikál, Agócs Gergellyel és Pál István "Szalonnával" az élen.

PestiSracok facebook image

A zenekar egész Magyarország területéről játszik zenéket, amelyre többnyire páros táncokat járhat a gyakorlottabb közönség - ismertette Tárkány-Kovács Bálint Junior Prima díjas népzenész, a táncház szakmai vezetője, aki elmondta azt is, hogy az állandó zenekarok mellett minden hónapban vendégzenekarokat is meghívnak a Gödörbe. Emellett minden bulin tánctanárok segítik azokat, akik csak betévedtek a jó hangulatú forgatagba. A táncház házigazdái Fundák Kristóf és Kaszai Lili, Fölszállott a páván győztes néptáncművészek, táncoktatók.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.