Pesti Srácok

A világon egyedülálló eseményt szervez egy budapesti galéria

A világon először rendez Zsolnay-aukciót a Virág Judit Galéria november 20-án a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínálják az érdeklődőknek.

MTI

A magyar és nemzetközi műkereskedelem számára is kivételes eseményen egyetlen gyűjtemény 57 darab tárgyát árverezik el. A kollekció historikus anyagában megtalálhatóak a manufaktúra legfontosabb művészeinek a kerámiái: Klein Ármin, Zsolnay Teréz és Júlia, illetve Sikorski Tádé darabjai.

PestiSracok facebook image

Az aukciós anyag a gyár kollekcióiból számos sorozatot is felvonultat, többek között az Arab-, a Wanda- és a Mályva-sorozat tárgyait is. A tételek között egészen kivételes darabok is szerepelnek. A szecessziós kollekció egyik legszebb darabja a Táncoló nőalakokból formált kancsó. Ezt Mack Lajos készítette Apáti Abt Sándorral közösen: a szakemberek szerint ez az egyik legszebb, színekkel kidolgozott variációja a tárgynak. Az 1903-ra datált kancsó kikiáltási ára 1 millió forint.

A kollekció egyik másik fontos műtárgya, Apáti Abt Sándor Karcsú kancsó stilizált, mályvás díszítménnyel című munkája, amelyet ugyancsak 1 millió forinttól kínálnak az érdeklődőknek. Az 1906-ban készült tárgy különlegessége a relief-szerű, síkba süllyesztett kazettás felületképzésben rejlik. Az árverés egyik leglátványosabb tárgya Hidasi Pilló Sándor műve, az 1911-ben készült millenniumi reminiszcenciákat idéző nagy váza, amelynek kikiáltási ára 1 millió 600 ezer forint.

Kapás Nagy Mihály nevéhez fűződik a gyűjtemény két remekműve, a plasztikai bravúrnak tekinthető igen ritka Bogáncsváza, amely 2 millió forinttól, és a sokak szerint a legszebb Zsolnay-tárgynak tartott Elefántfejes váza, amely 3 millió forinttól kelhet el.

A tájékoztató szerint a gyűjtemény izgalmas utat járt be, míg elérte jelenlegi formáját. A kollekció alapját a harmincas években a Zsolnay családdal közvetlenül kapcsolatban álló pécsi, valamint egy nagybajomi kereskedőcsalád műtárgyai alkották. Véletlen egybeesés, hogy a két család gyermekei már felnőttként, a hetvenes években Budapesten találkoztak, nem is sejtve, hogy felmenőik évtizedekkel azelőtt már ismerték egymást. Az ismeretséget házasság követte, így tudott egyesülni a két gyűjtemény, amelyet mindvégig nagy becsben tartottak. A kollekció ezt követően további darabokkal bővült, és jelenleg 57 tételt számlál.

A Virág Judit Galéria tájékoztatója kitér arra is, hogy a gyűjtemény jelenlegi tulajdonosa ragaszkodik a névtelenséghez. Az árverést Kelen Anna, a galéria művészettörténésze vezeti.

A műtárgyakról ITT olvashat bővebben, amelyek egyébként megtekinthetőek a Virág Judit Galéria kiállításán november 5. és 19. között.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.