Pesti Srácok

34 esztendős a világ egyik legismertebb videóklipje

A Thriller Michael Jackson amerikai énekes dala számos válogatásalbumára felkerült, többek közt a HIStory (1995), Number Ones (2003), The Essential Michael Jackson (2005) és a Michael Jackson’s This Is It (2009) címűekre. A Thrillerhez készült című, közel 14 perces videoklipjét 1983 december 2-án mutatták be.

A dal videoklipjét John Landis rendezte, New Yorkban és Los Angelesben forgatták. Az elterjedt vélekedéssel szemben, miszerint 800 000 és egymillió dollár közti összegbe került, valójában félmilliót költöttek rá, mint azt Landis kijelentette. Jackson így emlékezett vissza a klipforgatásra az MTV 1999. december 11-én sugárzott „A valaha készült 100 legnagyszerűbb videoklip” műsorában: Az én ötletem volt, hogy a rövidfilm párbeszéddel kezdődjön… Szeretem, ha egy klipnek van eleje, közepe és vége, és egy történetet mond el. Nagy szerepet vállaltam a klip készítésében. Az én lelkemet kellett tükröznie. Többnyire a zene értelmezése az. (…) Nem volt könnyű munka, emlékszem, eleinte úgy gondoltam: „Hogy lehet elérni, hogy zombik és szörnyek úgy táncoljanak, hogy ne legyen vicces?” Azt gondoltam erre: „A megfelelő mozgásokkal kell, hogy ne váljon nevetségessé.” (…) Összeültem Michael Petersszel , és grimaszoltunk a tükörbe, miközben elképzeltük, hogy mozognak a zombik. A próbákra néha szörnynek sminkelve jöttem, amit nagyon élveztem. Együtt terveztük meg a koreográfiát, és úgy gondoltam, így kellene kezdődnie, utána jönne ez a ritmikus mozgás. Elég komor dolognak kellett lennie, nem ilyen balettesnek vagy milyennek.

A klip felkerült Jackson több videoalbumára is: a Video Greatest Hits – HIStory, HIStory on Film, Volume II, Number Ones és a Michael Jackson’s Vision címűekre, valamint a Thriller 25 bónusz DVD-jére.

A klip megjelenését követően megjelent egy 45 perces dokumentumfilm is, ami betekintést nyújtott a klip forgatásába. A Michael Jackson Thrillerének készítése filmet a kliphez hasonlóan gyakran adta az MTV, és több mint kilencmillió példányban kelt el, amivel egy ideig minden idők legnagyobb példányszámban elkelt videokazettája volt. Az MTV 250 000 dollárt fizetett, hogy exkluzív joga legyen a dokumentumfilm sugárzásához, a Showtime kábelvétéhálózat 300 000-et fizetett az előfizetéses sugárzásért, a Vestron Videopedig 500 000-et a videokazetta kiadási jogáért.

A klip az 1950-es években játszódik. Michael és barátnője egy sötét fás területen sétálnak. Michael megkéri a lány kezét és egy gyűrűt ad neki, de figyelmezteti, hogy ő más, mint a többiek. Felkel a telihold, és Michael vérfarkassá változik. Barátnője elszalad, de Michael utoléri, és a földre löki. Ezután egy mozi közönségét látjuk, és kiderül, amit eddig láttunk, csak egy film részlete volt. Michael és barátnője a nézők közt ül és nézi a filmet, de a lány túl ijesztőnek tartja és elhagyja a mozit. Michael utánamegy, és ugratni kezdi, hogy megijedt a filmtől, majd elindulnak a ködben. Michael elkezdi a Thrillert énekelni, mindhárom versszakot elénekli, de a refrén nélkül, ami fokozza a feszültséget. Mikor egy temető mellett haladnak el, mögöttük zombik kezdenek kimászni a sírból, miközben Vincent Price szövege hallható. A zombik utolérik Michaelt és barátnőjét, körülveszik őket, és hirtelen Michael is zombivá válik.

Ezután a zombik táncolni kezdenek, sokáig a dal instrumentális részére, majd Michael elkezdi a dal refrénjét énekelni. Barátnője rémülten elrohan. Michael és a többi zombi követik, és utolérik egy elhagyatott háznál, ahová a lány bemenekült. Michael a sarokba szorított lány torka felé nyúl, és a lány felsikolt – de aztán felébred, és kiderül, mindez csak álom volt. Michael felajánlja neki, hogy hazaviszi, a lány beleegyezik és elindulnak, de Michael hátrafordulva a kamerába néz, és látszik, hogy a szeme olyan, mint a lány álmában a vérfarkasé volt, majd Vincent Price kísérteties nevetése hallatszik.

A klip fogadtatása<szerkesztés>

Leah Greenblatt, az Entertainment Weekly munkatársa így jellemezte a videoklipet: „A 14 perces horrormusicalnek, melyet John Landis rendezett hátborzongató-humoros odaadással, minden mozzanata ikonikus, Michael vörös bőr ruházatától a halhatatlan zombitáncig és Vincent Price narrációjáig”. Bár a klipet széles körben dicsérték, tartalma miatt kritika is érte. 1984-ben a televíziós erőszak ellen harcoló National Coalition on Television Violence (NCTV) az MTV-n sugárzott 200 videoklipnek több mint a felét „túl erőszakosank” minősítette.Jackson dalai közül a Thriller és a Paul McCartneyvel énekelt Say, Say, Say is felkerült a listára. A szervezet elnöke, Dr. Thomas Radecki így nyilatkozott a The Los Angeles Timesban: „Nem nehéz elképzelni, hogy a Thriller ifjú nézői ezt fogják gondolni: 'Ha Michael Jackson rettegésben tarthatja a barátnőjét, én miért ne tehetném?'” A videoklipet hat kategóriában jelölték az 1984-es MTV Video Music Awards díjkiosztón, és három kategóriában győzött is: a Nézők kedvence, a Legjobb előadásés Legjobb koreográfia nevűekben; nem nyert a Legjobb koncepcióvideoklip, a Legjobb videoklip férfi előadótól és Az év videoklipje kategóriákban.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.