Pesti Srácok

Az auschwitzi tábort bemutató nemzetközi vándorkiállítás nyílik Madridban

Az auschwitzi koncentrációs tábort bemutató nemzetközi vándorkiállítás nyílik Madridban pénteken.

MTI

Az Auschwitz: Nem régen, nem túl messze című tárlat több mint 600 darabból álló anyaga nagyrészt az auschwitzi múzeumból származik, emellett találhatók közöttük magánygyűjteményből és túlélőktől kölcsönkapott tárgyak is.

PestiSracok facebook image

A belvárosi Centro de Exposiciones Arte Canal de Madrid nevű kiállítási központban helyet kapott egy vasúti vagon, amelyben az embereket szállították a koncentrációs táborba, és felépítettek egy barakkot is, épp olyat, mint amilyenben fogva tartották őket, mielőtt a gázkamrákba kerültek. Az áldozatok személyes tárgyai, ruhák, cipők, fényképek is részei a kiállított anyagoknak, amelyek 25 teremben, 2500 négyzetméternyi területen láthatók.

A kiállítás a következő hat évben a tervek szerint bejárja a világot, 14 országban lesz megtekinthető. Ezek közül az első állomás Madrid, ahol június közepéig tart nyitva. "Megérteni lehetetlen, emlékezni szükséges" - mondta Luis Ferreiro, a kiállítás igazgatója a sajtóbemutatón, idézve egy túlélőt. Épp ezért a madridi autonóm közösség úgy döntött, hogy diákjainak ingyenes lesz a kiállítás, és arról minden iskolának levelet küldött a helyi kormányzat.

Az egykori náci haláltáborban legkevesebb 1,1 millió ember halt meg az előtt, hogy 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg katonái felszabadították, akik mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak ott.

fotó: AFP/Gabriel Bouys

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?