Pesti Srácok

Az örök város: tizenegy út Rómában a filmvászon segítségével

Római anzix címmel tizenegy részes sorozatot indít hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínház, amelynek programjában olasz rendezők Rómában játszódó filmjeit vetítik.

MTI

A Budapesti Olasz Kultúrintézettel közösen szervezett, egészen május 21-ig tartó vetítéssorozat körüljárja, hogyan látták és láttatták Rómát a filmművészet olyan klasszikusai, mint Vittorio De Sica, Federico Fellini vagy Dario Argento, és mit tart belőle érdekesnek a kortárs filmművészet, például az Olaszországban élő és alkotó Ferzan Özpetek vagy éppen a Fellini nyomdokain járó Paolo Sorrentino - olvasható az Uránia közleményében.

PestiSracok facebook image

A sorozat darabjait az Uránia dísztermében vetítik majd, többnyire háromhetente hétfőnként és a filmek után meghívott előadók, irodalmárok, filmtörténészek, az olasz kultúra és a város ismerői tartanak előadást. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal adják.

A nyitó film hétfőn Vittorio De Sica A sorompók lezárulnak című 1952-es alkotása lesz. A Biciklitolvajoknál ritkábban vetített, de ugyancsak a rendező mesterműveként számon tartott film egy magányos, kiszolgáltatott ember életéről mesél mély empátiával. A világháború után kibontakozó és a világ filmművészetére nagy hatást gyakorló neorealizmus alkotásaiban a korabeli olasz társadalom mindennapjai, a kisemberek élményvilága jelenik meg hitelesen, humánusan, ma is érvényesen. A vetítés szakértő vendége Pintér Judit filmkritikus lesz.

December 28-án William Wyler Római vakációja folytatja sort. Ez volt az első amerikai film, amelyet teljes egészében Olaszországban forgattak, és amely hatásosan formálta a város turisztikai imázsát. Az Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével készült mozi az antik várost a fiatalok szemével mutatja be.

Januárban egy kortárs film kerül műsorra: a színész-rendező Sergio Castellitto 2017-es Fortunata című munkája az országos premier hetében, január 15-én lesz látható az Urániában. A történet a Róma külvárosában gyermekét egyedül nevelő Fortunatáról szól - Jasmine Trincával a főszerepben -, aki töretlen hittel, igazi olasz temperamentummal küzd a boldogságért. Januárban Federico Fellini két filmklasszikusát mutatják be: 28-án a háború utáni generáció felszabadult életérzésének nagy filmje, Az édes élet kerül vászonra Marcello Mastroiannival és Anita Ekberggel a főszerepben, másnap pedig a rendező Róma című, 1971-es alkotását vetítik. A filmnek maga Róma a főszereplője, amelynek portréja montázsszerűen, egymást követő dokumentarista történetekből áll össze.

Február 19-én Ettore Scola Mennyire szerettük egymást című mozija folytatja a sort, amely morális példázat arról, hogyan formálja át az embert a történelem és a múló idő. A történet három egykori jó barátról szól, akik ellenállóként harcoltak, de a háború után más utakra sodródtak, és visszafordíthatatlanul eltávolodtak egymástól.

Dario Argentónak, az olasz bűnügyi műfaj kultikus rendezőjének március 5-én lesz látható Tenebre című 1982-es filmje. A történetben egy amerikai író új kötete népszerűsítésére érkezik Rómába, ahol azzal szembesül, hogy valaki sorra elköveti a könyvében leírt gyilkosságokat.

Az "új Felliniként" is emlegetett Nanni Moretti Kedves naplóm című, 1993-as önéletrajzi alkotásában egy Vespa robogóval vezeti végig a nézőt kedvenc római városrészein. A film a Római anzix sorozatban március 26-án kerül a vászonra.nÁprilis 23-án a Rómában élő török rendező, Ferzan Özpetek Tudatlan tündérek című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A rendező a tőle megszokott módon a homoszexuálisok közösségébe kalauzolja a nézőket egy megözvegyült, jólszituált polgárasszony történetén keresztül, aki elhunyt férje titkos kapcsolata után kezd kutatni. A film amellett, hogy képet ad az ezredforduló egyik római szubkultúrájáról, az elfogadás és az önmegismerés határait is tágítja.

Május 7-én Francesco Bruni Amit csak akarsz című idei filmjét láthatja a közönség. A húszéves, nyughatatlan Alessandro elvállalja, hogy délutáni sétáin kísérője lesz Giorgiónak, az Alzheimer-kórban szenvedő, elfeledett költőnek. A válogatást 2018. május 21-én Paolo Sorrentino Oscar-, BAFTA-, Golden Globe- és Európai Filmdíjas alkotása, A nagy szépség zárja. Az édes életet idéző történet hőse Jep Gambardella, a római társasági élet központi figurája, aki hatvanötödik születésnapja után egyre inkább elgondolkodik élete haszontalanságán. Bejárja Rómát, hogy megtalálja a fecsegés és a zaj mögött meghúzódó "nagy szépséget".

Fotón: Federico Fellini Az édes élet

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.