Pesti Srácok

Díjat alapítottak operatőröknek - első körben diákok pályázhatnak

Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat alapított a Magyar Operatőrök Társasága, a Magyar Operatőrök Iskolája és a Sparks kamera és lámpakölcsönző cég.

MTI

A magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben Novák Emil által alapított Aranyszem Operatőr Verseny helyét veszi át, és folytatja annak hagyományait - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. A díjakat minden évben januárban fogják átadni. A szervezők reményei szerint a jövőben a Camerimage nemzetközi rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőrverseny.

PestiSracok facebook image

A 2018-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, mert 1938-ban Somkuti István alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát.

A közlemény kitér arra, hogy Zsigmond Vilmos 2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal - rendhagyó módon - csak diákfilm kategóriában adnak át díjat. Tehát most nevezni is kizárólag a diák kategóriában lehet a stabiskola.hu oldalon január 13-ig. A nevezés ingyenes, de csak 2017-ben készült vagy bemutatott filmek vehetnek részt a versenyben.

A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt. A legjobb diákfilm operatőre a díj mellé a Sparks Kft. és Zsigmond Vilmos által felajánlott kameracsomagot, illetve a Magyar Filmlabor szolgáltatás felajánlását is elnyeri.

Az első ünnepélyes díjátadót január 30-án a Vigadóban tartják, ahol a nyertes diákalkotó kihirdetésén túl életműdíjakat adnak át olyan magyar operatőröknek, akik Kovács Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatőr iskolára.

A versenyt a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatja.

fotó: pixabay.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.