Pesti Srácok

Gyűjtést szerveztek a Macskafogó felújítására

Mindannyiunk kedvence, az 1986-ban nagy sikerrel bemutatott Macskafogó rajzfilm már tucatnyi VHS és DVD kiadást megélt, de azok minősége meg sem közelíti azt, amire a mára már elkopott egy darab karcos film negatív egykoron képes volt. Ráadásul a már több, mint 31 éves film állapota idővel tovább romolhat, ezért a film rajongói és alkotói gyűjtést szerveztek a restaurációra, bárki bekapcsolódhat.

061.hu

Két évvel ezelőtt a film alkotói – köztük Ternovszky Béla, a rajzfilm rendezője – és egy lelkes rajongókból álló csapat úgy döntött, hogy önerőből elkezdi a rajzfilm restaurálását, interjúk készítését a stáb tagokkal, valamint gondoskodik a film utóéletéről, remélve, hogy idővel más rajongók is támogatják majd erőfeszítéseiket. Ez a pillanat most jött el, erről szól ez a gyűjtés. Eddig kiadásaikat kizárólag magántámogatásokból finanszírozták azonban a költségek többszörösen meghaladják pénzügyi lehetőségeiket. Ahogy oldalukon írják: „Most láttuk idejét annak, hogy segítséget kérjünk tőletek, más Macskafogó rajongóktól, hogy közösen gondoskodhassunk a rajzfilm felújításáról és egyben utóéletéről.”

PestiSracok facebook image

A gyűjtés célja tehát az 1986-ban bemutatott Macskafogó rajzfilm restaurálása, az alkotók méltó bemutatása és támogatása, valamint a rajzfilm utóéletének gondozása. Egyszóval közösen megóvni sokunk kedvenc rajzfilmjét a jövő generációi számára. “Nagy öröm számomra, hogy rajongók lelkesedésből és – ami még fontosabb – önerőből vágtak bele a Macskafogó felújításába, interjúk készítésébe velünk, alkotókkal, valamint a rajzfilm utóéletének gondozásába, amit boldogan támogatok és remélem ti is így tesztek majd!” – mondta Ternovszky Béla, rendező.

A Macskafogó képi felújítása során először az eredeti 35mm-es film negatív több, mint 195.000 db kockáját egyesével be kellett szkennelni (digitalizálni) 6K felbontásban (5636 × 4136 pixel), majd ugyancsak kockánként eltüntetni róla a karcokat, kopásokat és elszíneződéseket, ügyelve arra, hogy végig hűek maradjanak az eredeti rajzfilmhez. Ez egy hónapokig tartó, komoly odafigyelést és több magasan képzett szakember részvételét igénylő munka amely, még jelenleg is várhatóan 2018 első negyedévében fog sikeresen zárulni. A végeredménynek köszönhetően a rajzfilm eddig soha nem látott minőségben fog tudni így fennmaradni az utókor számára!

teljes képi és hangi felújítása, a rendezői kommentár és alkotói interjúk felvétele, a díszbemutató és a hozzá kapcsolódó kiállítás több mint 65 millió forintba kerül. Ebből a első körben az eddig beérkezett felajánlások mellé 5 millió Ft-ot szeretnének összegyűjteni. Ez arra lenne elég, hogy tavaszig sikerrel befejeződhessen a film felújítása.

A felújítás erre az oldalra kattintva támogatható.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.