Pesti Srácok

Reneszánszukat élik a magyar filmek

Magyar filmet nézni menő! Az idei évben több mint húsz magyar filmet mutattak be, filmgyártási szempontból 2017 mozgalmas és bizakodó év volt. Újat is hozott ez az esztendő: lelkesedést a nézői oldalról, a magyar filmek idei nézőszáma kétmillió. A közönség kezdi felfedezni a magyar filmeket, és annak is itt az ideje, hogy természetesnek vegyük, hogy ha magyar film indul valamilyen nemzetközi megmérettetésen, akkor az esélyes a győzelemre.

061.hu

A sikerhez azonban sok minden kell: támogatás, megfelelő népszerűsítés és persze jó filmek. Ezekben mostanában nem volt hiány, a Kincsem évtizedes nézői rekordot döntött meg, de a Viszkis is jó úton halad efelé. A népszerűség általánosan is jót tesz a hazai alkotásoknak, nagyobb hajlandóság mutatkozik bármilyen magyar film megtekintésére. A jelenséget támasztja alá például az is, hogy a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete szokásos, több témában is indított tesztsorozata idén egy Nagy Magyar Filmteszttel indult, mely a 14-20 éves korosztály körében igyekszik népszerűsíteni a magyar filmeket, eddig elég szép sikerrel: már több ezren kitöltötték az online tesztet, a legjobbak pedig egy élő döntőben, közönség előtt bizonyíthatják majd filmes tudásukat.

PestiSracok facebook image

Reméljük, hogy a következő Oscar-díj átadón is magyar filmért izgulhatunk a TV képernyője előtt, addig pedig jobbnál jobb magyar filmeket nézhetünk meg a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Filmakadémia Egyesület és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a február második hetében zajló 4. Magyar Filmhét keretén belül. A Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadója pedig március 11-én lesz a Vígszínházban.

fotó: Fórum Hungary

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.