Pesti Srácok

A Romano Drommal közös újévi dallal rukkolt elő Sziámi

Különleges új zeneszám született a 2018-as esztendő köszöntésére, közös dalt írt az újév köszöntésére a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Kovács Antal által vezetett Romano Drom. A számhoz már videoklip is készült.

MTI

A Boldog új évet! című szám mindkét részes zenekar stílusát magán viseli, magyarul és cigány nyelven is köszönti az újévet, a zenében is kultúrák találkozásának lehetünk fültanúi. A dal zenéjét Kirschner Péter és Kovács Antal szerezte, a szöveget Müller Péter Sziámi és Kovács Antal írta. A Boldog új évet! rajta lesz a Müller Péter Sziámi AndFriends Nevess magadra! című új albumán, amely januárban jelenik meg.

PestiSracok facebook image

A lemezbemutató koncert január 13-án lesz a budapesti Gödör Klubban, ahol sok vendég (Másik János, Ónodi Eszter, Stefanovics Angéla) mellett a Romano Drom is színpadra lép. A Boldog új évet! felvételén Müller Péter Sziámi (ének), Kovács Antal (ének, gitár), Kirschner Péter (gitár, perka, vokál), Kovács Máté (dob, cajon, kanna), Winterverber Csaba (basszusgitár) és Bakos Zita (vokál, shaker, csörgő, szintetizátor) hallható.

fotó: Stekovics Gáspár

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?