Pesti Srácok

Színes programmal és jégpályával várja a közönséget a Müpa Kultúr Kültér

Újcirkusz-produkciók, színházi előadások, könnyűzenei koncertek, gyerekműsorok a Müpa Sátorban és jégpálya is várja a közönséget a december 2-án, szombaton nyíló Müpa Kultúr Kültéren.

MTI

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az intézmény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Müpa Sátorban hétközben délután és este fiatal és felnőtt közönségnek szóló produkciókat mutatnak be, hétvégén napközben pedig családi és gyermekprogramokat. "A Müpa nemcsak kulturális központ, hanem különböző művészeti ágak és generációk találkozóhelye" - mondta, hozzátéve, hogy ezen a speciális helyszínen, a sátorban is szeretnék tükrözni a Müpa műfaji sokszínűségét.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, a hazai produkciók mellett nemzetközi társulatokat és vendégeket is meghívtak. Kiemelte: a Müpa melletti parkolóban felépült sátor nyitóelőadása a Bandart Ann-droid - Egy robotlány karácsonya című produkciója. A programok között van a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Fauna Circus és a Losers Cirque Company előadása, továbbá a Jazzation, Takács Nikolas és Szőke Nikoletta koncertje is. A hétvégi programban szerepel a Kaláka, a Kolompos Együttes fellépése, a PASO pedig karibi hangulatú gyerekbulit tart.

A Recirquel Újcirkusz Társulat Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral is jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A Fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabját mutatja be, amelyben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján. A hétvégi programok között szerepel még a Kultúrpart-advent, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi dzsessz-színházzal készül.

A Müpa Sátorban december végéig láthatók produkciók, az épület előtt megtalálható 400 négyzetméteres jégpálya január 28-ig várja a korcsolyázni vágyókat. Az átriumban az interaktív zenedoboz, a Müpa Hangjáték ünnepi kiadásával népszerű karácsonyi dallamokat lehet megszólaltatni december végéig. A jégpályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, valamint a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló belépővel egy alkalommal ingyenesen használható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.