Pesti Srácok

Elhunyt Izrael egyik legjelentősebb írója

Meghalt Aharon Appelfeld, Izrael egyik legjelentősebb írója - jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

MTI

A nyolcvanöt évesen elhunyt, Izrael-díjjal kitüntetett művész számos regényt írt, amelyeknek legfőbb, visszatérő témája a holokauszt volt. Ervin Appelfeld néven született Romániában, Bukovinának abban a részében, amely a második világháború után a Szovjetunióhoz került, és jelenleg Ukrajna része.

PestiSracok facebook image

A háborúban kilencévesen szemtanúja volt édesanyja megölésének, majd apjával a csernovici gettóba deportálták, onnan egy munkatáborba, ahonnan megszökött, és évekig egyedül bujkált. 1946-ban érkezett Izraelbe, ahol német anyanyelvét a héberre váltotta. Írásaiban gyermekkora világát örökítette meg.

1957-ben fedezte fel, hogy édesapja is életben maradt és Izraelbe került, és újra egymásra találtak. Izraelben a jeruzsálemi Héber Egyetemen irodalmat és jiddist tanult, majd maga is a beér-sevai Ben Gurion Egyetem professzoraként irodalmat tanított évtizedekig.

Munkásságát Izraelben számos díjjal ismerték el, köztük a Brenner-díjjal, a Milo-díjjal, az Ussishkin éremmel, az Izrael-díjjal, és 2013-ban a Nemzetközi Man Booker-díjra is jelölték. A zsidó irodalom egyik nagy alkotásának számító önéletrajzi ihletésű műve, a 2005-ben magyarul is megjelent Egy élet története.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.